Idén is az internetre költözik a húsvét

  •  
  •  
  •  

Az idei már a második, négy fal közé zárva töltött húsvétunk lesz. Krisztus megfeszítése és feltámadása azonban így is a legfontosabb keresztény ünnep, amelyre az egyházak a rendkívüli körülmények ellenére is készülnek. Nehéz időkben a lelki táplálékra, vigaszra, biztatásra még több embernek van szüksége, így természetesen nem szünetel a hitélet sem –  csak felköltözik az internetre.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a múlt héten arra kérte a hatáskörébe tartozó főegyházmegye templomait, hogy a helyzet javulásáig ne tartsanak miséket. A bíboros úr nem szabott meg határidőt a templomok kinyitására, nálunk pedig természetesen online is lehet követni az istentiszteleteket – mondta az Újpest Médiának Horváth Zoltán, az Egek Királynéja templom esperese.

Ez így volt az előző évben is, mikor először be kellett zárni a templomokat. Az interneten 5-600 ember követi a péntek esti és a vasárnap reggeli szentmisét. Most nemsokára húsvét lesz, számítani lehet rá, hogy még ennél is nagyobb lesz majd ez a szám – tette hozzá Horváth Zoltán atya.

Nincsenek nyilvános istentiszteletek a református templomokban sem. A Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben már a járvány első hullámakor megteremtették az online  közvetítés feltételeit, az istentiszteleteket a Youtube-on lehet nyomon követni – mondta el az Újpesti Médiának Zámbó András lelkész. A második hullámnak egy önkormányzati támogatás jóvoltából már technikailag teljesen felkészülve vághattak neki. A gyülekezetben számos biblia-csoport és kiskör működik, ezek hamar megtalálták a módját az online találkozásnak.

A tavalyihoz hasonlóan idén is online húsvétra készülnek, a családok otthonaikban is részesülhetnek az úrvacsora szentségében, amelynek a kiszolgáltatását a családfőkre bízzák. „Érdekes jelenség, hogy tavaly húsvétkor a szokásos létszámnál kétszer-háromszor nagyobb nézettsége lett az ünnepi istentiszteleteknek, mint ahányan egyébként személyesen el szoktak jönni” – tette hozzá Zámbó András.

A járvány idejére az internetre költözött a baptisták hit-és közösségi élete is – mondta el lapunknak Mészáros Kornél lelkipásztor. Az istentiszteleteket online közvetítik, és hasonló módon ünneplik majd a húsvétot is. Karácsonykor a gyülekezet fiataljai meglátogatták az időseket, ám nem biztos, hogy a járványhelyzet ezt most is lehetővé teszi.

Az evangélikus istentiszteletek Facebookon és Youtube-on követhetőek, de hét közben böjti sorozattal is segítik a lelki felkészülést az ünnepre – mondta el az Újpesti Naplónak Solymár Péter lelkész. Az Evangélikus Egyház hivatalos ajánlása arra kéri a gyülekezeteket, hogy ne tartsanak személyes találkozással járó járóközösségi alkalmakat, így a húsvéti istentiszteletekbe is csak az internet segítségével lehet bekapcsolódni

, , , , ,