Idén már 14 oviban és bölcsiben gyönyörködhetnek zöldfalakban

, , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Folytatódik az Intézményi Zöldfalak Projekt, melyet dr. Trippon Norbert indított útjára 2020-ban. A zöldítés népszerűsége miatt a projekttel nem is állnak meg, már az óvodák és a szülők kérik, hogy csatlakoztassák intézményüket a programhoz.

Ezúttal az Aradi bölcsőde kapott zöldfalat, ezt a felületet telis-tele borítják a növények. Az önkormányzat eddig 9 óvodáját, bölcsődéjét tette ezzel a megoldással barátságosabbá és egészségesebbé, idén pedig újabb öt intézmény kapott növényekkel borított épített falat.

Az Aradi bölcsődében április 20-án mutatták be ezt a látványos, természet- és egészségbarát zöldfelületet. Dr. Trippon Norbert alpolgármester hangsúlyozta, hogy a zöldfaltelepítés fontos eleme az önkormányzat városszépítő és zöldpolitikájának.

„Hála istennek, rendkívül pozitívak a visszajelzések úgy a dolgozók, mint a szülők részéről. A gyerekek is sokszor megcsodálják a növényeket, amelyekkel közelebbről is megismerkedhetnek.”

Dr. Trippon Norbert kitért arra is, hogy a látványos zöldfalak automata öntözőberendezéssel működnek, a növények rendkívül gyorsan nőnek, és télen-nyáron zöld környezetet biztosítanak az érintett intézmények számára. A zöldfal nemcsak gyönyörű látványt nyújt, hanem a levegő is teljesen más az érintett helyiségekben.

„Hozzáteszem, az önkormányzat nemcsak a telepítésről, hanem a zöldfalak folyamatos karbantartásáról is gondoskodik.”

– hangsúlyozta az alpolgármester.

Kakulya Pálné, az Aradi bölcsőde vezetője szerint a zöldfal révén sikerült kicsit behozni a természetet a bölcsőde falai közé.

„Kis helyen sok növény foglal helyet, amely szép és megnyugtató hatású. A gyerekeknek is nagyon tetszik, sokat járunk már most csodájára a kicsikkel.”

Elhangzott, a kisgyerekek tisztelettel és óvatosan bánnak a növényekkel, eszük ágában sincs bántani vagy esetleg megkóstolni azokat. Éppen ellenkezőleg, a zöldfal révén megismerik és hozzászoknak a növények ápolásához, megtanulnak együtt élni a természettel. Az Aradi utcai bölcsi fala egyébként közvetlenül a bölcsődék napja előtt telt meg zölddel, így szimbolikus ajándékká is vált.