•  
  •  
  •  

Orbán Viktor mai bejelentését követően már biztos: mivel elértük a 2,5 millió beoltott főt, korlátok között bár, de újraindulhat az élet az országban. A HVG összegyűjtötte, hogy ez mit is jelent majd a gyakorlatban.

Mikor lépnek hatályba az új szabályok?

A miniszterelnök bejelentése alapján, szerdán reggel a kijárási tilalom végével, reggeli 5 órától már az új szabályok szerint tarthatnak nyitva az üzletek, amelyek ezentúl – figyelembe véve a kijárási korlátozás kezdetének 22 órára módosítását – este fél 10-ig tarthatnak nyitva.

Minden bolt újra kinyit?

A most hatályba lévő szabályozás feloldja a március 8-án bevezetett korlátozást, tehát újra lehet vásárolni minden üzlettípusban, központilag elrendelt speciális korlátozás nélkül. Ez persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy minden üzlet meg is nyílik az első pillanattól: bár a vonatkozó rendelet már korábban megjelent, azt nem lehetett tudni, hogy mikor lép hatályba. Az üzletvezetők így a munka megszervezésénél félig-meddig sötétben tapogatóztak – a munkaszervezés miatt ez befolyásolhatja a nyitás időpontját.

Mehetünk fodrászhoz?

Igen, mivel a szolgáltatások esetében is a március 8-a előtti szabályok lesznek érvényesek. Ez alapvetően azt jelenti, hogy minden „személyes megjelenést igénylő” szolgáltatás működhet, az erre szolgáló helyiség vagy helyszín nyitva tarthat.

Ehetünk végre egy jót étteremben?

Egyelőre sajnos nem, a vendéglátóhelyek továbbra is csak arra az időre engedhetnek be nem ott dolgozókat, amíg azok átveszik a megrendelt ételt vagy italt.

Minden üzlet fél tízig nyitva lesz?

Megtehetnék, de valószínűleg csak azok a boltok tartanak majd nyitva tovább, amelyek eddig is később zártak. A lehetőség inkább a nagy alapterületű, nagy forgalmú üzletek (elsősorban szuper- és hipermarketek) vásárlói számára jelent könnyebbséget, hiszen nem kell a rendes nyitvatartási időnél jóval korábbi zárás miatt tömegben vásárolni.

Az éjjel-nappalik is nyitva lehetnek?

Csak fél tízig. A rendelet szerint este 9 óra 30 és reggel 5 óra között az üzletek kötelesek zárva tartani, és természetesen napközben is kötelesek tiszteletben tartani a négyzetméter-alapú korlátozás szabályait.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Milyen korlátozás lesz a piacokon?

A vásárcsarnokok esetében az érdekes az, hogy külön üzlethelyiségek vannak-e, vagy kiszolgáló pultok. Ha a piacon van egy zárt kisbolt, akkor természetesen annak a mérete számít, ha csak ablakon át vagy a zöldségek mögül szolgálnak ki, akkor a piac területe a mérvadó. Ebben az esetben a biztonságos távolságtartás szabályait kell figyelembe venni, és továbbra is tilos lesz tömörülni. Annak betartatása, hogy a másfél méteres távolságot megtartsák a vevők az üzemeltető felelőssége.

A gyerek mehet a boltba?

A létszámkorlátnál nem veszik figyelembe a 14 év alatti gyerekeket – a rendelet arra nem tér ki, hogy a gyerek egyedül vagy felnőtt kíséretében érkezik a boltba.

Elkísérhetem idős, beteg rokonomat vásárolni?

Igen, ha gondot okoz neki, hogy egyedül oldja meg a bevásárlást. A 65 évet betöltött személyek segítőjét, illetve a fogyatékossággal élők segítőjét nem kell beleszámítani a létszámkorlátba.

A maszkviselés szabályai változnak?

Nem, továbbra is az arcot és az orrot is eltakaró maszk viselése kötelező az üzletekben, minden közterületen és a tömegközlekedésen. A maszk típusát továbbra sem írja elő az állam.

, , , , , ,