Így védekezhetünk a banki adatainkra pályázó csalók ellen

, , , , ,
  •  
  •  
  •  

Az utóbbi időszakban a rendőrségre több bejelentés érkezett, mely szerint ismeretlen elkövetők telefonos adategyeztetéskor csaltak ki banki adatokat a gyanútlan ügyfelektől, vagy vették rá átutalásra őket – áll a BRFK Bűnmegelőzési Osztálya által kiadott közleményben.

A rendőri tájékoztató szerint a csalók banki alkalmazottként mutatkoztak be és közölték, hogy

„az ügyfelek bankszámláját hekkertámadás érte”.

A folyamat megakadályozása érdekében a kiszemelt áldozatoknak le kellett tölteniük egy programot a számítógépükre, aminek a segítségével az ismeretlen elkövetők utalási adatokat szereztek meg. Az alkalmazás telepítése után

a sértettek számláján található pénzt a csalók által megadott bankszámlára utalták át.

A rendőrség az alábbi tanácsokkal igyekszik segíteni a lakosságot a csalókkal szembeni harcban:

  • Telefonon soha ne adjanak meg bankkártya, vagy netbank belépési adatokat! A pénzintézetek az ügyintézés során nem kérik az ügyféltől ezeket az információkat, mivel az ügyfél-azonosítás során a valódi banki dolgozó ezen adatokat látja a saját rendszerükben.
  • Ne telepítsen a számítógépére, illetve a telefonjára ismeretlen programot (alkalmazást, applikációt), ilyet a bankok soha nem kérnek az ügyfelektől, és még arra sem kötelezik őket, hogy a netbankot használják. Előfordulhat, hogy a bank valóban olyan pénzmozgást észlel az ügyfél bankszámláján, ami gyanúra adhat okot. Ilyen esetben felveszik vele a kapcsolatot, és csak az adott tranzakcióra vonatkozóan kérnek megerősítést, egyébként ilyen alkalommal is történik elsődleges ügyfél-azonosítás.
  • A bank telefonon soha nem ad utasítást semmilyen átutalásra az ügyfélnek!
  • Legyen gyanús, ha azt állítják, hogy a bank biztonsági rendszere észlelt egy gyanús próbálkozást, és a bankszámla biztonságosabbá tétele érdekében le kell azonnal töltenie egy applikációt!
  • Ha SMS formájában kap megerősítő kódot, azt véletlenül se adja ki a vonalban lévő ismeretlennek!
  • Csalás észlelése esetén a kért adatokat ne adja ki, és ne végezzen semmilyen tranzakciót!
  • Amennyiben mégis megadott valamilyen adatot a csalóknak, akkor a bankkártya letiltásáról azonnal intézkedjen a pénzintézetüknél, illetve, ha a leírt módszerrel találkozik, tegyen bejelentést a lakhelye szerinti rendőrkapitányságon!