Ilyen volt a lila-fehér fociidény

, ,
  •  
  •  
  •  

Már mondani sem kell, hogy a lila-fehér futballklub gyakorlatilag minden várakozást felülmúlt a kupagyőzelemmel. A nehézségek legyőzése után a bajnokságban elért hatodik helyezés sem olyan csúnya eredmény. Kicsit jobban boncolgatva az idei történéseket azonban túl nagy hurráoptimizmusra sincs ok, mert bőven van terület, ahol fejlődni lehetne. Szezonértékelő.

Még a tavalyi szezon végén, amelyben a csapat csak az utolsó fordulóban biztosította be a bennmaradást, azonnal távozott több meghatározó játékos: Litauszki Róbert, Zsótér Donát és Novothny Soma ráadásul ingyen váltottak klubot, mert lejárt a szerződésük. Hiányuk pedig finoman szólva is meglátszott a teljesítményen. Az Újpest katasztrofális vereségek sorozatát szenvedte el, több forduló végén is becsúszott a kiesőzónába, amely változást sürgetett.

Jót tett az edzőváltás

Bár karácsony előtt a csapat némileg összeszedte magát, a 2020-as év utolsó mérkőzése után bejelentették, hogy Predrag Rogan januártól már nem lesz vezetőedző, helyére a Vasassal korábban bronzérmet szerző, illetve kupadöntőben is szereplő német mesternek, Michael Oenningnek szavaztak bizalmat. Az új seprű, eleinte úgy tűnt, nem seper túl jól: a csapat az első három meccsét elbukta.

Valami aztán radikálisan megváltozott Újpesten. Elkezdtek jönni a győzelmek, olyan is volt, hogy tíz meccsből nyolcat nyertek, és a gárda el tudott indulni felfelé. Tavasszal aztán egy bravúrgyőzelem is becsúszott: a nagy ellenfelet, a bajnokságban később ezüstérmet (!) szerző Puskás Akadémiát sikerült legyőzni a kupában.

A lendület aztán végig kitartott, bár a bennmaradás miatt sokáig izgulhattunk. Csak az utolsó előtti fordulóban, napokkal a kupadöntő előtt vált biztossá, hogy az Újpest a következő szezont is az NB I-ben kezdheti. Ezután pedig jött a nagy menetelés megkoronázása: a csapat a sokkal esélyesebb, a bajnokságban háromszor is nagy verést kiosztó Videoton legyőzésével megnyerte a Magyar Kupát, így nemhogy a bennmaradás lett meg, hanem még az európai porondra is kiléphet a csapat.

Nem a nagy győzelmek idénye volt ez

A csapat a bajnokságban csak egyetlenegyszer, az utolsó fordulóban volt képes öt gólt szerezni, amikor a szintén bennmaradó ZTE-t verték egy hihetetlen meccsen, 5-4-re. A házi gólkirály Giorgi Beridze lett 10 találattal.

Ez a cikk az Újpesti Napló 2021. 05. 20.-i számában is megjelent.