Indulhat a Szilas Multisport Bázis kivitelezése

, ,
  •  
  •  
  •  

Hamarosan kezdődik a Szilas Mul­tisport Bázis kivitelezése a fővárosi Tér-köz pályázat támogatásával – tudtuk meg Trippon Norbert alpolgármestertől a terület helyszínbejárásán.

A jelenleg elkerített, üres területen egy fogadótér létesül különböző típusú padokkal, köztéri szemetesekkel, ivókúttal és – gondolva a biciklivel érkezőkre – kerékpártárolókkal. Kicsit beljebb alakítják majd ki a hőszigetelt fogadóépületet, amelyet a feszített huzalos támrendszerre futtatott növények és napelemek tesznek igazán különlegessé. Ebben az épületben kap helyet a porta, illetve a férfi és női öltözők, továbbá a WC-k is.

Természetesen lesz akadálymentes mosdó is. Így az egyéni és csoportos edzésekre érkezők komfortos körülmények között tudnak majd átöltözni és zuhanyozni.

Kialakításra kerül egy új edzőrész szabadtéri kondigépekkel, illetve a területen például szabadtéri jógázásra is lesz lehetőség. A kivitelezés során megújulnak a zöldfelületek is; 21 új fát, valamint 430 négyzetméteren cserjéket és évelőket ültetnek.

„A beruházás után, a most is sportcélú, sokak és jómagam által is gyakran látogatott és közkedvelt terület a sportolni szeretők számára plusz lehetőségeket és eszközöket biztosít majd. De nem csak ezen a területen fejlesztünk. Terveink szerint idén fog befejeződni Káposztásmegyeren a „Pácoló-Intarzia köz” felújítása, hamarosan kezdődik a Szent István téren az úgynevezett Zöld Főtér kivitelezése, illetve Újpest-Városkapunál egy egyhektáros új park kialakítása is”

– tette hozzá Trippon Norbert alpolgármester.