Innentől eggyel kevesebb taxis cég működik Budapesten

  •  
  •  
  •  

Befejezte működését a TaxiPlus – ezt maga a cég jelentette be a közösségi oldalán pár napja. A rövid tájékoztatásból kiderül, hogy a cég megrendeléseit a továbbiakban a 6×6 Taxi teljesíti, ahogyan a TaxiPlus utasainak hívásait is ez a társaság kezeli a jövőben – írja a Világgazdaság. Hogy pontosan mi áll a kivonulás hátterében, azt egyelőre nem tudni.

A 2017 tavaszán alapított TaxiPlus kivonulására egyelőre nincs hivatalos magyarázat, de a lap szerint a koronavírus-járvány – pontosabban a fuvarállomány ebből fakadó drasztikus esése – nagy valószínűséggel hozzájárult a döntéshez, egyúttal pedig a budapesti taxis piac koncentrálódásához.

Szakmai fórumokon azt sem tartják kizártnak, hogy a fővárosi taxis piacon végül három-négy szereplő marad talpon. A válság nagy nyertese lehet a Bolt (korábbi nevén Taxify).

A TaxiPlus távozásának sok előjele nem volt, a szolgáltató mögötti vállalkozás, a TaxiPlus World Kft. tavaly mintegy 297,5 millió forint nettó árbevételt ért el a 2018-as szűk 289 millió forintot követően. A mintegy 3 százalékos javulásnál jóval látványosabb az adózott eredmény 120 százalék körüli megugrása. Míg a cég két éve még 31,7 millió forint nyereséget termelt, 2019-ben már több mint 70 milliót.

A változás nyomán a fővárosi minősített taxitársaságok száma tízre csökkent.

, ,