Iskolakezdésre állítólag újra járható lesz a Hárosi Duna-híd

  •  
  •  
  •  

“Várhatóan iskolakezdésre már kétszer három sávon haladhat a forgalom az M0-s Hárosi Duna-hídján”

– ígérte hétfőn a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A NIF MTI-hez eljuttatott közleménye szerint rövidesen lezárul az M0-s autóút déli szektorának az M1-es autópálya felé vezető oldalán végzett átfogó vizsgálat első üteme.

Ennek részeként a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszéke által július 30-án elvégzett próbaterhelés alapján az 1990-ben átadott Deák Ferenc (közkeletű elnevezéssel: Hárosi) Duna-híd Csepel-szigeti hídszerkezetben további beavatkozást kellett végrehajtani, amivel

augusztus 26-ára készülnek el a szakemberek.

A munkálatok elvégzése után augusztus 27-én reggel ismételt, a júliusit kiegészítő próbaterhelést tartanak a hídon.

Sikeres mérési eredmények esetén, várhatóan augusztus 28-30. között állhat vissza a kétszer három sávos forgalmi rend a 6. számú csomópont megnyitásával.

Mint emlékezetes, Karácsony Gergely főpolgármester augusztus 19-én tette szóvá a híd lezárását a kormánynál, ami szerinte potenciális közlekedési káosszal fenyeget az iskolakezdési időszakban, de egyébként is folyamatos forgalmi nehézségeket okoz a főváros közlekedésében.

, , , , ,