Ismét közterületen italozókra csaptak le az önkormányzati rendészek

  •  
  •  
  •  

Czigler László arról számolt be a közösségi médiában, hogy az önkormányzati rendészet munkatársai ismét a közterületen alkoholt fogyasztókkal szemben intézkedtek.

A poszthoz csatolt képeken is jól látszik, hogy a biciklis rendészeknek egy önkívületi állapotban lévő férfival szemben is el kellett járniuk.

Czigler László úgy fogalmazott: nehéz diplomatikusan fogalmazni, amikor az ember a főtéren kénytelen ilyen, cseppet sem kellemes jelenségekkel szembesülni.

Az alpolgármester szerint két-három egyén van, aki már puszta jelenlétével is zavarja a környék nyugalmát és folyamatos megbotránkozást kelt. Azzal pedig, hogy a higiénia legalapvetőbb szabályait sem tartják be és a közterületen végzik a dolgukat, ha rájuk jön a szükség, közegészségügyi kockázatot is jelentenek.

“Korábbi ígéretünkhöz híven a kerületi rendészet munkatársai folytatják a razziát a közterületi alkoholfogyasztásról ismert helyeken”

– áll Czigler László bejegyzésében.

, , ,