Nagykárolyi gróf Károlyi László, Újpest díszpolgára június végén ünnepelte 90. születésnapját. Személyisége, hitvallása sokak számára példaértékű lehet. 1944-ben a közeledő front hírére hagyta el az országot, a visszatérés szándékát azonban soha nem adta fel, de csak 1994-ben nyílt lehetősége végleg hazatelepülni.
Hosszú emigrációja során üzletemberként beutazta szinte az egész világot, de szűkebb hazájától lélekben soha nem szakadt el. Utolsó, otthonában töltött napjainak egyikéről– s egyben a lovaglás melletti másik nagyon kedvelt időtöltéséről – vallott később egy angol nyelven írott novellájában, 1943 szeptemberére emlékezve:
„Már nem emlékszem miért is határoztunk úgy, hogy megpihenünk a Rózsa Dombon, hisz már késő volt és nekem már másnap korán reggel indulni kellett az intézetbe, Pannonhalmára, ahol, mint bennlakó, csak karácsonyra jöhettem ismét haza. Ez volt az utolsó nap, amelyen engedélyezve volt ez éves őzbakom elejtése. Talán azért is, mert Koleszár vadászmesterünk, meg szeretett volna vigasztalni az elmaradt lehetőségért iskolaévem kezdete előtt, mielőtt visszakerékpározott volna három portásházunk egyikébe, ahol ő lakott, és amely, mint Koleszár Kapu volt ismert, azon a 4,5 kilométeres úton, mely a kastélytól az egész parkon keresztül, majd tovább Újpest felé vezetett, és amelyet Grófi útnak hívtak. Mondta nekem, hogy jövő június végén biztos kapok egy jobb bakot, amelyet ő már számomra előre kiválasztott, függően „felső” (szüleim és a számos hiteles vagy saját magukat annak kiadó nevelők tanácsainak észrevételezésével) rendelkezések betartásával, beleértve jó iskolaévi jegyek és viselkedési bizonyítványok ellenében.”
Akkor még nem sejtette, hogy a visszatérés ötven év múlva következhet csak be.
László gróf városunk alapítójának, gróf Károlyi Istvánnak ükunokája, a család szellemi örökségének továbbéltetője. Hazatérése után feleségével, Erzsébet asszonnyal közösen hozta létre a Fóti Károlyi Alapítványt. Alapvető céljuk a család még fellelhető emlékeinek összegyűjtése, ápolása és hazájuk számára való hasznosítása.
A fóti Károlyi István Gyermekközpont alapítványának kiemelt támogatói, különös figyelmet fordítanak a felnövekvő nemzedékek segítésére más vonatkozásokban is. Elődeik nyomdokain haladva lehetőségeikhez mérten vesznek részt az Újpesttel kapcsolatos hagyományok ápolásában is. Hazatérésük után rövidesen felvették a kapcsolatot Újpesttel. Figyelemmel kísérik életét, fejlődését, támogatják és szükség esetén segítik a Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium és az Erkel Gyula Zeneiskola alapítványait.
A díszpolgári cím a tisztelet és megbecsülés jelképe a Károlyi család mindazon tagjai számára, akik sokat tettek városunk fejlődése érdekében. Az oklevél átadására 2011 novemberében került sor a Közművelődési Kör rendezvényén. Károlyi László ott elhangzott köszönő szavaiból idézünk:
„Ezen a napon hálát adok a Gondviselésnek, a magyarok Istenének, hogy emelt fővel megint saját népünk között, büszkén és bizakodva nézhetünk a jövő időkbe, hogy megőrizzük újra elnyert szabadságunkat, és hogy a számunkra kimért időben együtt építhessünk egy szebb, jobb jövőt az utánunk következő nemzedéknek. Ehhez a fohászhoz csatlakozik családom többi tagja, öcsém, Károlyi Sándor és annak gyermekei, Alexandra, Katalin és Erzsébet, valamint az elhunyt Ede öcsém Bécsben élő lánya Kinga, akik valamennyien a gróf nagykárolyi Károlyi család fóti ágának ma még élő tagjai, akik gróf Károlyi István ükapám Újpest alapítójának egyenes leszármazottai.”
Hitvallását a díszpolgárok könyvébe saját kezűleg rögzítette a kitüntetett:
„Újpest városa, környéke, szeretett otthonom volt, maradt és mindig lesz! Ezt az otthont senki nem tudta elvenni, melyet szívemben hordoztam több mint fél évszázados száműzetésem folyamán is. Lakosainak fejlődése, jóléte mindig szívügyem volt, ugyanúgy elődeimnek, mint családomnak is, különösen szívünkön viseljük térségeink fiatalságának jövőjét. Szeretnénk hozzájárulni, hogy életük folyamán mindnyájan szülőhelyükön tudjanak érvényesülni. Szeretnénk támogatni egy magabiztos, büszke, újpesti nemzedék felnevelését tágabb hazánk dicsőségére!”
Szöllősy Marianne