Itt szabadulhat meg a fenyőfától – segédlet Vízkereszt utánra

  •  
  •  
  •  

Maga a polgármester is segít abban, hová tehetjük le a fákat.

Az ünnepi időszak elmúltával sokan ezen a hétvégén kerítenek majd sort arra, hogy a karácsonyfát leszedjék, de évekig divatban volt, hogy csak a ház elé, vagy a sokadik emeletről lehajítva „szabaduljunk meg” a nemrég még ünnepi díszben pompázó fáktól.

Ez a módszer azonban nemcsak nagyon veszélyes, hanem adott esetben a közlekedést, a békés egymás mellett élést is nagyban megterheli, ezért a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. most mindenkit arra kér, hogy a „lecsupaszított” fenyőfákat inkább városszerte a kijelölt gyűjtőpontra vigyük, ahonnan a munkatársak majd elszállítják.

Kerületünk polgármestere, Déri Tibor is segít abban, hogy a fák a rendeltetésszerű helyekre kerüljenek.

„Két lehetőség közül is választhatunk: a kukák mellé vagy a kijelölt gyűjtőhelyek egyikére helyezhetjük ki a fát. Az első esetben arra kell figyelni, hogy ne akadályozza sem a gyalogosokat, sem az úttesten a parkolást, illetve a gépkocsik forgalmát.”

-írja hétfői Facebook-posztjában a polgármester.

A fenyőfákat itt lehet letenni, és innen szállítják el:

  • Szigeti József u. (parkoló, Árpád úti víztorony mögött)
  • Erzsébet u.- Tél u. (parkoló sarka)
  • Rózsa u. – Elem u. (parkoló vége)
  • Ványoló u. – Lakkozó u. sarok
  • Kordován tér – Bőröndös u. parkoló
  • Hajló u. – Nádasdy u. parkoló
  • Sárpatak u. – Hargita u. parkoló
  • Csíkszentiván u. – Homoktövis parkoló
  • Hajló u. – Pácoló utcával szemben parkoló

„A néhai karácsonyfákat a Rákospalotán található Fővárosi Hulladékhasznosító Műbe szállítják, ahol távhő és villamos energia lesz belőlük.”

-tette hozzá Déri Tibor.

, , ,