Oklevéllel köszönte meg az újpesti rendőrség annak a két férfinak a bátor helytállását, akik egy rablót tartottak vissza a rendőrök kiérkezéséig. Az elfogott
férfi aznap már a negyedik bűncselekményt követte el.
– A dunaújvárosi elkövető először október 16-án délután nem sokkal két óra után lépett akcióba. Ekkor a Rákospalota-Újpest vasútállomáson egy fiú kezéből kikapta a mobiltelefonját, és elszaladt vele – ismertette az esetet lapunknak dr. Terdik Tamás alezredes, Újpest rendőrkapitánya. Hozzátette: – A sértett az elkövető után szaladt, de amikor utolérte, a rabló azzal fenyegette, hogy megszurkálja. A több mint százezer forintot érő telefont értékesítette, majd kicsivel hat óra előtt visszatért Újpestre, ezúttal a Pozsonyi utcába. Itt a benzinkúthoz közel szintén egy fiatal fiút támadott meg, tőle egy karórát vett el. Ezzel sem elégedett meg, a Tímár utcánál buszra szállt, ahol egy háromtagú, szintén fiúkból álló társaságtól próbált pénzt, illetve tárgyakat kölcsönkérni, és amikor ez nem sikerült, fenyegetni kezdte őket. Közben egyikük táskájából egy lábszárvédőt vett magához, és ezután Újpest-Városkapunál szállt le – sorolta dr. Terdik Tamás. – Az Árpád úton egy fiútól ruhaneműket lopott, és azzal fenyegette, hogy felpofozza. A sértett itt is utánaszaladt, végül két férfi sietett a segítségére, akik a rendőrök gyors kiérkezéséig a helyszínen tartották az elkövetőt. A büntetett előéletű férfi azóta előzetes letartóztatásban van. A két segítő november 11-én vehetett át oklevelet bátor helytállásáért – az önkormányzat jóvoltából Újpest Borával kiegészítve. A rendőrkapitány az oklevelek átadása előtt azt mondta: fontosnak tartja, hogy díjazzák a segítő hozzáállást. Egyrészt azért, mert napjainkban ritka az ilyesfajta összefogás, másrészt pedig a sértetteknek is esélyük nyílt arra, hogy visszakapják értékeiket.
Megírtuk: néhány hónappal ezelőtt három kéményseprő fogott meg egy lakásbetörőt; nem mindennapi cselekedetüket szintén oklevéllel ismerte el az újpesti rendőrség.
Kép és szöveg: M. Orbán András