Jótékonysági színházi előadás az Újpest Színházban

  •  
  •  
  •  

“Színházba és segítségnyújtásra hívjuk Önt, családját, barátait, munkatársait! Az Újpest Színház november 20-án, szombaton 18.00 órakor egyik sikerdarabját, Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom című drámáját tűzi műsorára.”

Tisztelt Újpesti Polgárok!

Több mint egy hónapja annak, hogy két Veszprém-megyei településre, Kolontárra és Devecserre zúdult az iszonyatos vörösiszap áradat. Életek, értékek vesztek oda, több emberöltő munkája vált semmivé. Van, ami újjáépíthető, van, ami örökre elveszett.

Újpest Önkormányzata 5 millió forintot utalt át eddig a Magyar Kármentő Alap javára. Adakoznak az újpestiek is, cégek, civilek, intézmények, gyermekek és felnőttek egyaránt. Széles az összefogás. A segítségre azonban hosszú ideig szüksége van a településeknek. Erkölcsi kötelességünk a folytatás!

Újpest Önkormányzata és az Újpest Színház társulata jótékonysági színházi est rendezésével és teljes bevételének felajánlásával kívánja kinyilvánítani együttérzését, támogatását a családtagjukat, otthonukat elveszítőknek.

Kérjük, csatlakozzon Ön is hozzánk! Színházba és segítségnyújtásra hívjuk Önt, családját, barátait, munkatársait! Az Újpest Színház november 20-án, szombaton 18.00 órakor egyik sikerdarabját, Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom című drámáját tűzi műsorára. Az est megrendezését önkormányzatunk illetve intézményei térítésmentesen vállalják, a színművészek tiszteletdíjukról mondtak le.

A színházbelépők megvásárlási lehetőségén túl, a széleskörű támogatás érdekében támogatói jegyeket is kibocsátunk 3.000,- Ft, 5.000,- Ft, illetve 10.000,- Ft értékben. Így azok is csatlakozhatnak az összefogáshoz, akik nem tudnak eljönni az előadásra.

Szeretnénk a támogatását nyilvánosan is megköszönni! Az 5.000,- illetve a 10.000,- forintos támogatói jegyek igénylőinek nevét –hozzájárulásuk esetén– a színház előterében kiállított plakáton, illetve az önkormányzati lapban közreadjuk.

Tisztelt Újpestiek! Biztosak vagyunk abban, hogy a társadalmi méretűvé váló összefogás az Önök számára is természetes, mint ahogy abban is, hogy erejükhöz mérten rengetegen nyújtottak már segítséget eddig is. Újpest Önkormányzata, látva a hatalmas szükséget, minél több lehetőséget kíván biztosítani arra, hogy a segíteni szándékozók csatlakozhassanak az összefogáshoz, a támogatók széles táborához.

Budapest, 2010. november 4.

Tisztelettel:

Wintermantel Zsolt
Újpest Polgármestere



Hol vásárolhat támogatói jegyet, hol kérhet mellé székfoglaló  jegyet?

Az Újpest Színház  november 20-i jótékonysági előadására támogatói jegyek válthatók az Ady Endre Művelődési Központban, a Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központban és a Piacon.

Rendelhetők a szerkesztoseg@ujpestimedia.hu címen.

A színházi előadás megtekintése érdekében székfoglaló jegyek az Ady Endre Művelődési Központban kérhetők.