Jutalmat követel a PDSZ a digitális oktatásban helytálló tanároknak

  •  
  •  
  •  

Ha a kormány szerint a távoktatás tényleg sikertörténet volt, akkor illene díjazni is a résztvevők munkáját – üzeni a Népszava szerint a szakszervezet.

„A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) felszólítja az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi) és az Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM), hogy a kormányzat által eredményesnek ítélt digitális oktatási időszak végrehajtó szereplőinek felmerült költségeit, egyszeri készpénz, vagy béren kívüli juttatás (cafeteria) formájában ellensúlyozza”

– áll a szakszervezet közleményében.

Ugyanakkor a PDSZ, a kormány álláspontjával ellentétben, inkább az oktatásirányítás kudarcának látja a távoktatás időszakát: a témában készített felmérésük szerint a digitális munkarendben résztvevő tanárok fokozott stresszről, többletmunkáról, saját zsebből fizetendő költségekről, egészségkárosodásról számolnak be, és úgy látják, hogy oktatásirányítás intézményei képtelenek voltak konkrét segítséggel – vagy akár eszközökkel – hozzájárulni a távoktatás hatékony lebonyolításához.

„A többletmunkát ugyanakkor illik jutalommal is elismerni, ha már a kormány is sikertörténetként emlegeti ezt az időszakot”

– írják az érdekvédők, akik pedagógusonként nettó 100 ezer forint értékű egyszeri juttatás kifizetését kérik a kollégák részére.

A szakszervezet szerint követelésük azért is megszívlelendő, mert

„az őszi iskolakezdés még tartogathat nehézségeket a pedagógusok számára, fontos, hogy ezek leküzdésében motiváltak legyenek”.

, , , , ,