Kanász-Nagy Mátét választották az LMP új társelnökévé

  •  
  •  
  •  

A nagy többséggel megválasztott Kanász-Nagy Máté Kendernay Jánostól veszi át a tisztséget, Schmuck Erzsébet eddigi női társelnököt pedig újraválasztották – számolt be az Azonnali.

Kanász-Nagy Máté nagy többséggel az LMP új férfi társelnöke, Schmuck Erzsébetet pedig újraválasztották női társelnöknek

– írja a portál az ökopárt 50. tisztújításának eredményéről.

Schmuck Erzsébet

A férfi társelnöki pozícióért az eddigi társelnök Kendernay János, és a párt eddigi elnökségi titkára, Újpest alpolgármestere, Kanász-Nagy Máté; a női társelnökségért pedig eredetileg csak Schmuck Erzsébet jelenlegi társelnök indult, de az utolsó pillanatban ő is kihívóra talált Fábián Krisztina elnökségi tag személyében, aki pár nappal a tisztújító előtt jelentette be indulási szándékát.

Az ELTE-n szociálpolitika szakot végzett Kanász-Nagy Máté mindössze 33 éves, de már 2010 óta aktívan politizál az LMP-ben.

2011-ben az LMP-frakció tanácsadója lett, 2015-től ifjúsági szakszóvivő, majd 2017-től a párt szóvivője.

A 2019-es önkormányzati választáson 52,88 százalékos eredménnyel, több, mint tíz százalékponttal győzte le fideszes ellenfelét a IV. kerület 12. választókerületében.

Az újpesti önkormányzatban népjóléti alpolgármesterként képviseli a helyiek érdekeit.

Indulásakor Kanász-Nagy az Azonnalinak elárulta: azért szeretne elnökségi titkárból társelnök lenni, mert úgy látja, hogy most a pártvezetésben egy nagyon jó csapat alakulhat ki, aminek ő is tagja szeretne lenni, ráadásul alpolgármesteri teendőit nem érzi már összeegyeztethetőnek a titkári adminisztratív feladataival.

 

Kanász-Nagy Máté és Ungár Péter

Az Azonnalinak adott nyilatkozatában a frissen megválasztott társelnök fiatalságot, lendületet és az eddiginél agilisabb kommunikációt ígért pártja számára:

„Ismerem a fiatalabb generáció problémáit, kihívásait, emiatt hitelesebben tudom megszólítani a fiatalabb választópolgárokat, akiknek a zöld politika is fontos.”

Kanász-Nagy egyébként arra számít, hogy az ellenzéki pártok tömbösödni fognak a következő években, és úgy gondolja, hogy az LMP-nek azokhoz a pártokhoz kéne közelednie, akik a 2010 utáni, és a 2010 előtti időszakkal szemben is kritikusak.

Az új társelnök szerint három ilyen ellenzéki párt van ma Magyarországon a saját pártján kívül:

  • a Párbeszéd,
  • a Jobbik és
  • a Momentum.

Kanász-Nagyot az elnökségi titkári poszton Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője váltja.

, , , , ,