Újpest alapítója, Károlyi István gróf nem tartozik az 1848-49-es szabadságharc ismertebb alakjai közé, pedig bőven kivette részét a haza védelméből. Saját huszárezredet szervezett, bőkezűen támogatta a honvédséget és még börtönben is ült szabadságharcos tevékenységéért.
gróf Károlyi István (fotó: Wikimedia Commons)
A márciusi forradalom kitörésekor már ötvenegyedik életévében járó Károlyi István a reformkorban Széchenyi István mérsékeltebb köreihez tartozott és ugyan anyagiakkal segítette a korszak újító szellemű mozgalmait (20 ezer forinttal járult hozzá például a Magyar Tudós Társaság megalapításához), személyesen nem igazán vett részt bennük.
Ennek családi okai voltak: Károlyi első és második felesége is fiatalon hunyt el, utóbbi, Esterházy Franciska 1844-ben bekövetkezett halála után a gróf csendes visszavonultságban élt fóti kastélyában és főként környékbeli birtokai (beleértve Újpest község) fejlesztésével foglalkozott. A lábát megtámadó betegség, mely olykor nagyon megnehezítette számára a járást, szintén gátolta benne, hogy személyesen vegyen részt a pesti politikában.
A szabadságharc szele mégis magával sodorta Károlyit, aki lelkesen csatlakozott a nemzeti hadsereg létrehozásának ügyéhez. Először száz önkéntes felállításával és felszerelésével segített, majd két- és fél mázsa ezüstöt adományozott egy századnyi lovasság rekrutálásához. A megkérdőjelezhetetlen tekintélyű grófot, aki korábban semmilyen politikai hivatalt nem vállalt, 1848 júniusában − miután lecsillapított a birtokához tartozó Kókán egy parasztlázongást − Pest-Pilis-Solt vármegye főispáni helytartóvá nevezték ki.
Új tisztségében Károlyi áldozatos munkával, a nemzeti kormány rendelkezéseinek megfelelően irányította a személye alá rendelt területeket, továbbá utasítást adott egy Fót környéki nemzetőr-zászlóalj megszervezésére és részt vett a betanításukban is. A nemzetőrök július 30-án Gödöllőn tették le hivatalos esküjüket, augusztus 19-én pedig már részt vettek Szenttamás első sikertelen ostromában, ahová parancsnokuk, az őrnagyi rangot viselő Károlyi is elkísérte őket; több héten át katonáival maradt és a haditanácsban is szolgált.
Ősszel a gróf nekilátott saját, 1800 főből álló huszárezrede megalakításának, mely a hadrendben a 16-os Károlyi-huszárezred nevet kapta. Az ezredben a huszárok a következő feltételek mellett szolgálhattak: „Szolgálat a háború végéig, fegyvert, s lovat az ország ád, de lovat mindenki maga is vihet, melynek árában háromszáz váltó forintot kap, ruházatot és nyeregszerszámot mindenki maga fog szerezni, napi zsold nyolc pengő kr., tisztek és altisztek mint honvédek díjaztatnak.” Károlyi a neki járó úrbéri kármentesítési összeg terhére finanszírozta az ezredet, melynek tiszteletbeli ezredesi címét viselte. A telet a Károlyi-huszárezred az Alföldön töltötte.
A Károlyi-huszárezred tisztjei – Lotz Károly festménye. (fotó: OSZK)
1849 februárjában a Pest-Budára bevonult császári erők a szabadságharcban való részvétele miatt vád alá helyezték Károlyit, aki a bevonulás hírére sem volt hajlandó elhagyni pesti villáját. Április 3-án elfogták és a budai katonai bíróság elé állították, melynek rendelkezése szerint Batthyány Lajos miniszterelnökkel és Zselénszki László gróffal együtt először Laibachba, majd Pozsonyba, végül Olmützbe hurcolták. A világosi fegyverletételt követően a foglyokat visszavitték Budára, ahol az Újépületben raboskodtak. Október 5-én Batthyány Lajost halálra ítélték, Károlyira pedig kétéves várfogságot és 150 ezer forint pénzbüntetést róttak ki.
Amikor Károlyi volt jobbágyai meghallották, hogy patrónusukat milyen tetemes pénzbüntetésre ítélték, felajánlották, hogy gyűjtést szerveznek, egykori uruk azonban meghatódottan visszautasította a kezdeményezést. Újpest alapítója végül kétéves börtönbüntetéséből egy évet töltött le Theresienstadtban, ahonnét 100 ezer forint váltságdíj ellenében idő előtt szabadulhatott. A következő éveket csendes magányban töltötte fóti kastélyában, az 1860-as országgyűlés összehívásakor azonban kötelességének tartotta ismét közéleti szerepet vállalni, ezért (újfent) elfogadta Pest vármegye főispáni helytartói címét. Az országgyűlés feloszlatása azonban végül a teljes Pest vármegyei tisztikar lemondásához vezetett.
1865-ben Károlyi harmadszorra is megnősült, báró Orczy Máriát vezette oltár elé. Az 1867-es kiegyezéssel ismét új lehetőségek nyíltak meg a magyar politikában, mely Károlyi számára is utat nyitott a(z újbóli) visszatéréshez: elfogadta − ezúttal a magyar alkotmányos kormánytól − Pest vármegye főispáni tisztét, melyet 1881-ben bekövetkezett haláláig viselt.
Rudolf Dániel