, , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Tizenhét budapesti kórház higiéniai felújításáról döntött a kormány 60 milliárd forint uniós és hazai forrás felhasználásával, a koronavírus-járvány esetleges második hullámára készülve – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós elmondta: a felújítás érinti a kórházak minden olyan helyiségét, ahol betegek tartózkodhatnak. A fejlesztés során a többi között felújítják a burkolatokat, automata csaptelepeket szerelnek fel és fejlesztik az infrastruktúrát.

„Az előzetes felmérések megtörténtek, a kórházigazgatókkal a napokban tárgyalnak a konkrét feladatokról”

– tette hozzá.

A sajtótájékoztatón kapott háttéranyag szerint a fejlesztés során speciális festést kapnak az intézmények belső terei, megújulnak

  • a várótermek,
  • kórházi szobák,
  • kezelőhelyiségek padlózatai és falai.

A betegmosdók minden igényt kielégítő, egyben a maximális higiéniát biztosító burkolatokat, szanitereket kapnak. Kiemelt figyelmet fordítanak az érintésmentes csaptelepekre, a kézszárító és fertőtlenítő berendezésekre és a toalettek higiéniai biztonságára.

Hozzátették: az érintett állami fenntartású fekvőbeteg-szakellátó intézményekben recepciószolgáltatást is kialakítanak, hogy a betegirányítási folyamat még gyorsabb, követhetőbb és biztonságosabb legyen.

A közlemény szerint „a magyar egészségügy kitűnőre vizsgázott a koronavírus-járvány kezelésében”, ugyanakkor

„a második hullám veszélyének lehetősége további megelőző intézkedésekre sarkallta a szaktárcát”.

Ezért a kormány előnyben részesíti azokat a fejlesztéseket, amelyekkel „még biztonságosabbá teheti a betegellátást, minimálisra csökkentve a fertőzésveszélyt, egyben növelve a betegelégedettséget és jelentősen javítva a kórházi dolgozók munkakörülményeit” – áll a kommünikéban.

A felújításban érintett kórházak a következők:

  • Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő;
  • Dél-Pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet;
  • Országos Korányi Pulmonológiai Intézet;
  • Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet;
  • Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet;
  • Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet;
  • Károlyi Sándor Kórház;
  • Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet;
  • Országos Klinikai Idegtudományi Intézet;
  • Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet;
  • Országos Onkológiai Intézet;
  • Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet;
  • Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet;
  • Péterfy Kórház-Rendelőintézet és M. J. Orsz. Traumatológiai Intézet;
  • Szent Imre Egyetemi Oktatókórház;
  • Szent Margit Kórház és az
  • Uzsoki utcai Kórház.