Hirek-Kiemelt

7
jún

Halálos gázolás Újpesten – Idős nő vesztette életét

Halálos közlekedési baleset történt szombat reggel Újpesten, ahol teherautó gázolt el egy idős nőt – közölte Vinczeffy Levente, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
6
jún

Egy rendőrnő, akinél minden napra jut egy jócselekedet – Sándor István-díjat kapott Varga Brigitta százados

Őrsparancsnok-helyettes, bűnmegelőzési referens, kétgyermekes édesanya – és egy olyan rendőr hölgy, akinek a hivatása túlmutat a szolgálati egyenruhán. Varga Brigitta, az Újpesti Rendőrkapitányság ikonikus munkatársa idén elnyerte a Sándor István-díjat, amellyel nemcsak példamutató szakmai tevékenységét, hanem emberségét is elismerték.
6
jún

Újabb kapustehetség érkezett a Megyeri útra

A 19 éves kapus, Juhász Bence, a Mezőkövesd Zsóry FC-től az Újpest FC-hez igazolt, ezzel ő lett a lila-fehérek első nyári szerzeménye a 2025-ös átigazolási időszakban. A fiatal tehetség az NB II-ben nyújtott kiemelkedő teljesítményével hívta fel magára a figyelmet, 21 mérkőzésből nyolc alkalommal is kapott gól nélkül zárt.
6
jún

Újpest Önkormányzata felkészül a nyárra

Itt a kánikula, megkezdődött a nyár! Újpest Önkormányzata idén is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy közterületein elviselhetőbbé tegye a forróságot. A város ivókutak, párakapuk, napvitorlák és vizes játszótéri elemek telepítésével segíti, hogy a lakók és a járókelők könnyebben vészeljék át a legmelegebb hónapokat.
6
jún

Nap és Hold témában ültettek virágot az újpesti diákok

Egynyári virágokat ültettek a Halassy Olivér Városi Uszoda előtt az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium diákjai. Mégpedig egy csokonais diák, Császár Boglárka tervei alapján, ugyanis ez az elképzelés kapta a virágágytervező pályázat első díját. Az ültetésben a győztes pályázó osztálytársaival együtt vett részt.
5
jún

Emlékezés a nemzeti összetartozás napján

Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a Fájdalmas anya szobornál emlékeztek az újpestiek a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiájára, a trianoni békediktátumra.
5
jún

Éjszakai kosarak, hajnali gólok – Sportnap sötétedés után az újpesti Csokonaiban

Amikor más iskolákban már kialszanak a fények, az újpesti Csokonai gimisei épp csak bemelegítenek. Június 6-án este 9 után bezárul a sulikapu – de kinyílik egy egész éjszakán át tartó sportos együttlét ajtaja.
4
jún

Életutak, sorsok, hagyományok, értékek – ez az újpesti NősziRom

Roma nőkről nem csak roma nőknek szól a NősziRom, Újpest egyik legjelentősebb kulturális programja, az ország egyetlen roma női talkshow-ja. Május utolsó napján Berki Judit volt a NősziRom klub vendége a Rácz Gyöngyi Közösségi Központban.
4
jún

Figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt! Így védheted ki a hőgutát a nyár első komoly kánikulájában

Június eleje van, de úgy tűnik, a nyár idén nem várat tovább magára: máris itt a tikkasztó hőség, amely nemcsak kellemetlen, de veszélyes is lehet. Az idei első komoly hőhullám napok óta tart, és a következő napokban sem várható enyhülés. A hőmérők 35 °C fölé kúsznak majd, a városok betondzsungelei pedig még inkább felforrósodnak – a hőség tehát velünk marad.
4
jún

A mélyből a magasba – Balogh Anna kapta a Sándor István-díjat

Egy igazán nehéz kezdet, egy meghatározó belső hang, makacs elszántság – és egy ember, aki már gyerekként tudta, mi lesz a hivatása, a küldetése – és mindent megtett azért, hogy az álomból valóság legyen. Balogh Anna kapta az idei Sándor István-díjat – a döntés méltán tiszteleg egy csendes, ám példamutató életút előtt.