Két hét alatt háromszorosára nőtt az elhunyt egészségügyi dolgozók száma

, , , ,
  •  
  •  
  •  

Immár 32 orvos, ápoló és más egészségügyi dolgozó hunyt el koronavírusban – írja a Blikk.

A lap a Magyar Orvosi Kamara adataira támaszkodva mutat rá arra, hogy az elmúlt két hétben háromszorosára nőtt a vírus halálos áldozatainak száma az egészségügyi szakmában.

A számok tükrében a háziorvosok vannak a legkomolyabb veszélynek kitéve: eddig már 9 háziorvos és egy asszisztens hunyt el a fertőzés következtében. Az ápolók közül hatan haltak meg koronavírusban, és a mentősök is hat bajtársukat gyászolják. Elhunyt két beteghordó is.

 

 

Dr. Nagy Marcell, a MOK titkára a lapnak elmondta: a védekezéshez szükséges felszerelések ugyan szinte mindenhol rendelkezésre állnak, ám teljesen kiküszöbölni nem lehet a fertőzést. A szakember szerint a problémát sok helyen az jelenti, hogy az infrastruktúra nem teszi lehetővé a teljes elkülönítést, a liftek, ajtók, rácsok, útvonalak olyan helyzetet teremtenek, ahol nehéz elkülöníteni a fertőzött oldalt a tisztától, nehéz a zsilipelést hatékonyan és egyszerűen kivitelezni.

Az elhunyt kollégák listáját a MOK honlapján rendszeresen frissítik. A szomorú adatbázis azonban nem biztos, hogy pontos, mivel a gyászhírekről nem hivatalos közlés útján, hanem sajtóból vagy saját forrásaikból értesülnek.