•  
  •  
  •  

Mint arról korábban beszámoltunk, május 24-én pénteken két holttestet találtak a rendőrök Újpesten egy Liszt Ferenc utcai lakásban. Felmerült az idegenkezűség gyanúja, ezért a rendőrség nyomozásba kezdett és egy órán belül kézre kerítette a tettest, a meggyilkolt házaspár 37 éves fiát. A Blikk információi szerint a gyilkossá lett férfi mentális betegséggel küzdött és régóta konfliktusa volt a szüleivel.

A rendőrséget péntek délelőtt az áldozat édesapa fivére értesítette, miszerint már jó ideje nem tudja elérni sem a férfit, sem a feleségét. A rendőrök a katasztrófavédelem munkatársainak segítségével bejutottak a Liszt Ferenc utcai lakásba, ahol megtalálták a házaspár holttestét. A helyszínelés szerint az áldozatokkal késszúrás végzett; a gyanú hamar a házaspár fiára, Attilára terelődött.

„Az édesanyja, Magdolna folyamatosan panaszkodott, hogy a mentális beteg fia jó ideje nem szedi a gyógyszereit és már nem tudnak vele mit kezdeni. A köztiszteletben álló szülei mindent megtettek érte, felfoghatatlan, hogy mégis ezt tette velük Attila” − nyilatkozott az áldozatok egyik szomszédja a bulvárlapnak. A férfi korábban egy banknál dolgozott, jó munkája volt, de betegsége miatt már évek óta nem vállalt munkát. Egyedül élt, lakását, ahol a rendőrség elfogta, a szüleitől kapta.

„Félelmetes volt, látszott rajta, hogy valami nem stimmel a sráccal, a gyerekek is féltek tőle a társasházban, ahol gyakran káromkodott. Nagyjából egy évvel ezelőtt kezdődött a pokoljárása, azóta nem szedhette a szükséges gyógyszereit.” − mesélte a gyilkos egyik szomszédja.

Két utcával odébb, az említett lakásában fogták el Attilát, aki az intézkedő rendőrökre is rátámadt. A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint amikor a gyanúsított kinyitotta a lakás bejárati ajtaját, észlelte a folyosón tartózkodó rendőröket, akik rögtön felszólították, hogy álljon a falhoz. Ekkor a férfi a ruházatából előrántott egy körülbelül 20 centiméter pengehosszúságú vadásztőrt, majd azzal szó nélkül, rögtön a tőle karnyújtási távolságra álló egyik rendőr mellkasa irányába szúrt.

A rendőr a szúró mozdulatot észlelve egy lépést hátralépett, ezért a kés pengéje a jobb mellkasa és a jobb felkarja között a hóna alá csúszott, így sikerült elkerülnie, hogy sérülése keletkezzen. Ezt követően a rendőrök sokkoló és testi kényszer alkalmazásával a férfit elfogták és megbilincselték. A szülőgyilkos férfi jelenleg letartóztatásban van, elszámoltatása zajlik.

ÚN

, , ,