Kettős gyilkosság történt Újpesten a Liszt Ferenc utcában

, ,
  •  
  •  
  •  

Gyilkosság áldozata lett egy újpesti házaspár, akiknek holttestét a Liszt Ferenc utcai lakásukban találta meg a rendőrség. A rendőrök egy órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.

Május 24-én 10 óra 19 perckor érkezett bejelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, mely szerint bejelentő a testvérét és annak feleségét nem éri el, nem tudja velük a kapcsolatot felvenni. A rendőrök a katasztrófavédelem munkatársainak segítségével bejutottak a házaspár IV. kerületi, Liszt Ferenc utcában található ingatlanjába, ahol a férfit és feleségét holtan találták.

Tekintettel arra, hogy felmerült az idegenkezűség bűncselekmény gyanúja, a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt nyomozást rendelt el, és a nyomozók megkezdték az elkövető azonosítását, elfogását.

A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a feltételezett elkövetőt, a házaspár 37 éves fiát a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói egy órán belül újpesti lakásán elfogták. A férfi előállítása, elszámoltatása folyamatban van – írja a Police.hu.

ÚN