Kézfertőtlenítő állomás nyílt Újpesten

  •  
  •  
  •  

Bedő Kata alpolgármester a közösségi médiában számolt be róla, hogy a IV. kerületi önkormányzat újabb lépést tett a járvány elleni hatékony védekezés érdekében.

“Mivel egyre többen hagyják el otthonaikat, az önkormányzat a lakosság biztonsága érdekében Újpest-Központban, kerületünk egyik legforgalmasabb pontján egy fertőtlenítő állomást helyezett el”

– áll az alpolgármester bejegyzésében, melyből az is kiderül, hogy “bárki, aki arra jár, metrót használ, vagy éppen a villamoshoz igyekszik, piacra tart igénybe veheti a kézfertőtlenítést”.

“A helyszínről az arra járók, az újpesti óvodák pedagógusai, dajkái és munkatársai által varrt, felnőttek és gyermekek használatára is alkalmas egy-egy maszkot is elvihetnek magukkal”

– tette hozzá Bedő Kata, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a mindennapi élet megszokott kerékvágásba történő visszaállása mellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy a vírusveszély még nem szűnt meg és a védekezés továbbra is szükséges.

A fertőtlenítő állomás

hétköznap 10:00 és 18:00 között tart nyitva.

, , , ,