Kivéreztetnék Budapestet?

  •  
  •  
  •  
A lapnak birtokába jutott az a prezentáció, amelyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium készített, és azt tartalmazza, milyen rendszerben használná fel Magyarország a következő, 2021-2027 közötti uniós finanszírozási időszak operatív programjainak támogatásait. Az új struktúrának – azon túl, hogy Debrecenen kívül a legtöbb nagyvárost hátrányosan érintené – Budapest lenne a legnagyobb kárvallottja: ha a Bizottság elfogadja a kormányzati javaslatot, a főváros a jelzett ciklusban uniós fejlesztési források nélkül maradhat.

A teljes lehívható támogatási keret mintegy 20 százalékát kívánja a kormány “területileg meghatározott” támogatásokra fordítani. A felsorolt célterületek között Budapestnek még a környéke sem szerepel. Helyette inkább a leszakadó országrészek, illetve olyan turisztika régiók kapnának pénzt, mint mint a Balaton, a Duna-kanyar, a Fertő-tó vidéke, a Felső-Tisza és Tokaj, illetve a Hortobágy.

A tervezet vesztesei közé tartozna a Nyugat-Dunántúl és számos nagyváros is. Kivételt képez azonban Debrecen, amely egyébként az odatelepülő BMW-gyárnak és az egyetemnek köszönhetően már most is az ország legfejlettebb városai közé tartozik, s az elmúlt években bőségesen kapott magyar állami forrásokat is.

Politikai bosszú?

Budapest brüsszeli képviseletének vezetője, Jávor Benedek a Népszavának azt mondta: a tervezetből egyértelműen kiolvasható szándék, hogy az operatív programok struktúrájának átrendezésével megszüntessék a főváros EU-támogatását, ami “egyenlő lenne Budapest pénzügyi kivéreztetésével”, hiszen 2010 óta alig akadt, és most sincs olyan jelentős budapesti fejlesztés, amely legalább részben ne uniós forrásokra támaszkodna. Szerinte az új rendszert „egyértelműen a politikai bosszú, vagyis a választási eredmények megtorlása szándékával” alkotja meg a kormány.

A képviseletvezető szerint a mostani kormányzati lépés is alátámasztja, mennyire indokolt a V4-ek főpolgármestereinek azon kezdeményezése, hogy a települések közvetlenül – és ne a kormányok jóindulatára bízva – kaphassanak forrásokat az EU-tól

Jávor azt ígéri, mindent meg fognak tenni, hogy „az útjába álljanak” a tervezetnek. Hozzátette: ez még csak egy terv, a kormány és az Európai Bizottság távol van a megállapodástól.

Nincs még döntés

Ugyanezt hangsúlyozza egyébként az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye is. „A kormány semmiféle döntést nem hozott a következő uniós pénzügyi ciklus forrásainak felhasználásáról, leginkább azért, mert a 2021-2027-es közös költségvetésről még nincs megállapodás, az Európai Bizottság és a tagállamok álláspontjai távoliak” – fogalmaz a minisztérium. Budapest ahogy eddig, a jövőben is „a brüsszeli bürokraták által meghatározott keretek között”, az általuk megszabott feltételek mentén juthat támogatásokhoz – teszik hozzá.

Az ITM közleménye megjegyzi azt is: a Magyarországnak járó forrásokat éppen Brüsszel akarja elvenni “a kohéziós alap tervezett, igazságtalan csökkentésével”. A magyar álláspont szerint elfogadhatatlan, hogy “a gazdagabb tagállamok a közép-európai országok rovására kapjanak többet a közös költségvetésből”.

Az ügy kapcsán Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár is közleményt adott ki. A politikus hangsúlyozza, hogy még nincs elfogadott kormánystratégia a 2021-2027-es EU-pénzek felhasználására, de már korábban születtek olyan, több százmilliárd forintot kitevő közlekedési és környezetvédelmi kormánydöntések, amelyek miatt igenis számíthat Budapest arra, hogy a következő uniós ciklusban is kap forrásokat. Ilyen például a teljes HÉV-hálózat több százmilliárd forintból megvalósuló felújítása, a HÉV-járműpark cseréje és a soroksári Duna-ág rekultivációja legalább 80 milliárdból.

Fürjes leszögezte: eddig is elkötelezettek voltak és elkötelezettek is maradnak Budapest fejlesztése iránt. Ezt az elmúlt években tettekkel bizonyították, és az új városvezetés mandátuma átvételekor a kormány leszögezte: együttműködésre, korrekt partneri viszonyra készül. “Budapest nem lehet csatatér, ez a budapestiek érdeke.”

, ,