, , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Ebben az évben is méltó módon emlékezett Újpest 1848. március 15-re. A hagyományokhoz hűen megkoszorúzták Lebstück Mária sírját, majd a Petőfi-szobornál hajtottak fejet a hősök előtt.

AMegyeri temetőben, Lebstück Mária sírjának megkoszorúzásával kezdődött az a programsorozat, amellyel Újpest március 15-én fejet hajtott 1848-49 hősei előtt. A kalandos életű huszár főhadnagy sírjánál az újpesti Fidesz szervezet nevében Bartók Béla emlékezett, majd ugyanitt elhelyezte virágait a város nevében Déri Tibor polgármester és Bedő Kata alpolgármester is.

A központi ünnepséget ezúttal is a Petőfi-szobornál tartották, a Xantus cserkészcsapat tagjai, valamint a Mátyásföldi Lovas Egylet huszárjainak közreműködésével. Miután felcsendültek a Himnusz hangjai, a megemlékezés szónoka dr. Trippon Norbert alpolgármester volt, aki ezekkel a gondolatokkal idézte fel a 175 évvel ezelőtti eseményeket:

“1848 márciusában megmutattuk igazi arcunkat. Európa egy bátor, rebellis, emelt fővel járni akaró és tudó, a szabadságában mélyen hívő magyar nemzet arcára ismerhetett. A magyarok igazi arcára ismerhettek, kik önbecsülésünkben, büszkeségünkben és szabadságvágyunkban az évszázadok viszontagságai alatt sem szűntünk meg hinni egy percre sem. Azon a tavaszon nemcsak a virágok, hanem a magyar szabadság bódító, pezsdítő, mámorító illatát hordta a szél. Oly ritka és magasztos pillanat ez népünk történelmében, amikor végre szabadon szárnyalhatott a magyar lélek.”

A szónok szavait követő ünnepi műsorban elsőként Papadimitriu Athina és Kósa Zsolt duettje szólalt meg, majd a színművészek szólóprodukcióját is meghallgathatták a résztvevők. Ezt követően a Bem Táncegyüttes produkciója következett. Majd a Kávészünet zenekar megzenésített Petőfi-verseket adott elő a 200 éve született költő szobránál.

A zeneszót követően elhelyezte az emlékezés virágait: Újpest Önkormányzata, a Demokratikus Koalíció, az LMP-Magyarország Zöld Pártja, a Jobbik, az MSZP, a Momentum, a Párbeszéd, koszorúzott Szabó Balázs önkormányzati képviselő és lengyel vendégei, az újpesti nemzetiségi önkormányzatok, köztük az újpesti lengyel és szlovák önkormányzat, az Újpesti Közművelődési Kör, az újpesti zsidó hitközség, a Városvédő Egyesület, valamint a Helytörténeti Alapítvány, a Mi Hazánk és a Magyar Önvédelmi Mozgalom, és a Bem Táncegyüttes is.

A március 15-i megemlékezés a Szózat hangjaival zárult a Petőfi-szobornál.