Komoly elismerést kapott Újpest és az Állatmentő Liga

, , , ,
  •  
  •  
  •  

Újpest 3. helyezést ért el az idei Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) által meghirdetett “Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok” versenyben – derül ki Czigler László várostervezésért, közbiztonság és rendészetért felelős alpolgármester Facebook-bejegyzéséből.

A IV. kerület az újpesti Állatmentő Liga veszélyhelyzet idején végzett munkájával pályázott. A program szakértői szeptember folyamán tizenkilenc önkormányzati jó gyakorlatot tekintettek meg a járványügyi helyzethez igazodva, online módon, a végső megmérettetés pedig a mai napon egy prezentációs döntő volt.

Az Állatmentő Liga vezetőjének, Pataki Gábornak 10 perc alatt kellett bemutatnia és meggyőznie a szakmai közönséget a jó gyakorlat eredményeiről.

 

 

A szervezet többek közt a beteg állatok orvoshoz szállításában is segédkezik az esti kijárási tilalom idején, de más, speciális helyzetekben is segítenek. November 8-án például egy idős, koronavírus miatt kórházba került házaspár macskáját vették magukhoz.