Koronavírus: a pártoktól, multiktól, bankoktól és az önkormányzatoktól is vonnak el pénzt

  •  
  •  
  •  

A szombat délelőtti kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter elmondta, hogy kiemelt költségvetési átcsoportosításokat hajtanak végre és közös teherviselésre kötelezik a multikat, pártokat, bankokat és önkormányzatokat is. A kormány magán kezdte a takarékosságot, a tárcáktól 1345 milliárd forintot elvonnak és átcsoportosítanak.

  • A járvány elleni védekezésre összesen 663 milliárd forintot tudnak biztosítani.
  • A multikra kereskedelmi különadót vetnek ki, idén ez 36 milliárd forint plusz bevételt fog jelenteni.
  • A pénzügyi szektorban a bankoknak 55 milliárd forintot kell befizetni.
  • A gépjárműadó egy részét a központi költségvetésbe irányítják át, az önkormányzatok ezzel járulnak hozzá a védekezéshez.
  • A párttámogatások 50 százalékát a járvány elleni védekezési alapba kell befizetni, ez 1,2 milliárd forintot jelent,

Gulyás elmondta továbbá, hogy eddig mintegy 380 milliárdot költött a kormány eszközbeszerzésre.

  • Az egészségügyi szakdolgozók és védőnők előre bejelentett béremelésére is sor fog kerülni, ez 81 milliárd, amit a kormány a gazdasági nehézségek ellenére is biztosítani fog. A tegnap bejelentett 500 ezer forintos pluszjuttatást június-júliusban fizethetik ki. Minden egészségügyi dolgozó megkapja, még a technikai személyzet is.
  • A gazdasági újraindítását szolgáló alap része a központi intézményekből beszedett megtakarítás, 922 milliárd forint, illetve a nemzeti foglalkoztatási alap teljes bevétele, 423 milliárd forint, így összesen 1345 milliárd forint áll rendelkezésre.
  • 30 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, nem csak ennyien veszítették el az állásukat, a 70 ezer szabad munkahely 40-50 ezerre csökkent. Április elejétől napi négyezer körüli a munkahelyüket elvesztők száma.
  • Egyelőre nem tervezik a kijárási tilalom bevezetését vagy az intézkedések szigorítását, a jelenlegi intézkedések elégségesnek bizonyulnak.
  • Ha szükséges lesz, akkor kötelezővé teszik a maszkviselést. Gulyás elmondta, hogy a magyar virológusok és a WHO ajánlását követik, amik alapján egyelőre nincs szükség a maszkviselés kötelezővé tételére.
  • Eddig 85 egészségügyi dolgozó fertőződött meg.
, ,