Koronavírusba halt bele egy XIII. kerületi általános iskola tanára (frissítés: krónikus betegség okozta a halálát)

  •  
  •  
  •  

A tanár haláláról a Pedagógusok Szakszervezete számolt be.

Az 52 éves pedagógus egy újlipótvárosi oktatási intézményben dolgozott, és úgy tudni, krónikus betegségben szenvedett.

A HVG szerint egyik osztálya még az őszi szünet előtt karanténba került egy covidos megbetegedés miatt.

Ez a negyedik, a koronavírus-járványhoz köthető pedagógushalál Magyarországon.

A tanárok nem érzik biztonságban magukat

A Pedagógusok Szakszervezete a honlapján közzétett kommünikében követeli, hogy a kormány azonnal hozza nyilvánosságra, mit tesz a krónikus beteg tanárok, oktatásban dolgozók védelmében az őszi iskolai szünet után.

Az érdekvédők szigorítások bevezetését is várják az iskolákban.

Ugyanakkor az állami közoktatási intézményeket fenntartó Klebelsberg Központ a Magyar Nemzetnek hétfőn megerősítette:

nem vezetnek nyilvántartást a Covid–19-cel fertőzött pedagógusokról.

Frissítés: Matastik Ágnes, a pedagógus testvére közleményt adott ki, malebyne azt írja: “’A nővérem hosszan tartó súlyos betegségben halt meg, mely semmilyen összefüggésben nem állt a covid fertőzéssel. Az iskolában valóban volt korábban covid fertőzés. Személyiségi jogait tiszteletben tartva annyit közölhetek Önnel, hogy sajnos nem találták meg számára a megfelelő gyógykezelést, ezért hunyt el. Állapota az utóbbi időben súlyosbodott átmeneti javulás után. Ez sajnos a járvány nélkül is bekövetkezett volna.”

, , , ,