Az Európa-bajnoki bronzérmes gyalogló a budapesti atlétikai világbajnokságot követően köddé vált. Madarász Viktória ugyanis szabadságolta magát, és kihasználva a helyzetet, párja után utazott Mallorcára. Ma már itthon vannak, a melegből hazatértek a ködös, influenzával teli, szeles, néha havas esős Budapestre.
fotó: Várai Mihály
Ha valaki azt gondolná, hogy a bajnoknő csak áztatta a lábát a Földközi-tengerben Mallorca szigetén, nagyon téved. Viktória edzett is, nem is keveset, hiszen nem titkolt célja, hogy Párizsban rajthoz áll az olimpiai játékokon.
– Igen, pihentem is egy keveset, meg repkedtem is Budapest és Palma között, mert a kedvesem kint kapott munkát, és én vele (is) szerettem volna lenni. Szóval, a csodálatos budapesti vébét soha nem felejtem el, olyan élményt nyújtott – legalábbis számomra – amire örökké emlékezni fogok. Ma is kiráz a hideg, ha a szurkolásra gondolok, a nézőkre, az ismerősökre és az ismeretlenekre egyaránt. Mindenért kárpótolt az élmény, pedig akadtak gondjaim a felkészülés alatt.
Viktória elmondta, hogy itthon, ameddig lehetséges, szabadtéren gyalogol, de ha az időjárás már nem engedi, a csarnokban rója majd a kilométereket.
– Nehogy megkérdezze, mennyit gyalogoltam már életemben – kérte. – Higgyék el, magam sem tudom, de azt állíthatom, néhány márkás autót is már nagyjavításra kellett volna vinni, ha csak a futott kilométereiket vennék figyelembe.
Az UTE kiváló atlétája elmondta, hogy szigorú edzője még a karácsonyi ünnepek alatt is tréningeket tartott számára, de becsületére legyen mondva, ő maga is tanítványával fagyoskodott a hosszú kilométerek alatt, igaz az edző kerékpáron követte a gyalogszerrel „közlekedő” versenyzőjét.
– Sajnáltam szegényt, volt eset, hogy szinte odafagyott a keze a bicaja kormányához – mesélte Viki. – De, bírtuk a kiképzést, mert bírni kell, hiszen mindkettőnk vágya, hogy ott lehessünk Párizsban. Ezt pedig nem adják ingyen. Tudom, egyesek már azt mondják, a ranglistás helyezésemnek köszönhetően, van már repülőjegyem. De, ez nem egészen így van, hiszen nagyon sűrű a mezőny, és igazából az időeredmények döntenek majd.
Viki elárulta, még Szenteste napján is a pályán volt, aztán megjött a Jézuska, majd másnap visszaállt a rend, újra sok kilométer teljesítése várta az edzésen.
– A huszonnegyedikei vacsora persze nem maradhatott el. Minden finomság, amit szeretek az asztalra került, a hal kivételével. De, helyette jöhetett a bejgli! Azt a néhány dekát, ami rám ragadt szenteste, másnap simán kiizzadtam. Tehát, ehettem bátran, nem kellett a túlsúly miatt szenvednem – búcsúzott Viktória.
Gergely Gábor