Magyar Orvosi Kamara: szemészek, pszichiáterek és fogászok ápolják a COVID-osztályok betegeit

  •  
  •  
  •  

Drámai eredménnyel zárult felmérésükre és a járvány miatt kialakult kritikus egészségügyi helyzetre hivatkozva követel azonnali egyeztetést a Magyar Orvosi Kamara.

A MOK szerdán közzétett kutatása alapján az orvosok mintegy kétharmada hagyhatja el az állami ellátórendszert az új jogviszonyról szóló törvény miatt. A szervezet szerint ez világosan mutatja, hogy „a kormány elképzelését és kommunikációját az orvostársadalom elhibázottnak tartja”.

A Kamara cáfolja a kormánynak azt az állítását, hogy a törvény és a végrehajtási rendeletek kidolgozása az ő bevonásukkal történt. Hangsúlyozzák: az új jogszabály elkészítésébe egyáltalán nem szólhattak bele, a rendeletek pedig tudomásuk szerint „nem kidolgozás alatt állnak, hanem már gyakorlatilag készen vannak”. Ezért „sürgős, valódi” egyeztetéseket követelnek, az eddigieket pedig nem tekintik „korrekt partneri együttműködésnek”.

A MOK szerint a kormány gyors cselekvésére van szükség a járvány ügyében is. „A kórházban és lélegeztetőgépen lévő betegek száma egyre nő, a COVID-osztályok kritikus állapotú betegeit már szemészek, pszichiáterek és fogorvosok látják el” – írják. A Kamara szerint a kormány késlekedése olyan helyzetbe hozza az orvostársadalmat, „ami nem csupán méltatlan, hanem a biztonságos betegellátást veszélyeztet”. 

, ,