Majdnem sikerült a bravúr

  •  
  •  
  •  

Nagy küzdelem után, kis különbséggel vesztett a röplabda bajnokság rájátszásában az UTE Volley csapata a BSE otthonában.

A döntőbe jutásért vívott párharc első mérkőzésén a városmajoriak egy kicsit gyorsabbnak tűntek, így az első szettben nem tudtak az újpestiek felzárkózni a címvédőhöz. Ugyanakkor biztató jel volt, hogy a térfélcsere közben a lányaink arcán az elkeseredés helyett az elszántság látszott. A második etapban kiegyenlített erőt képviseltek a csapatok, a mieink védekezése folyamatosan javult és a támadások is egyre jobban sikerültek, kiegyenlítettünk. A harmadik játékrész örvendeztethette meg leginkább az Újpest szurkolóit, a mieink szárnyaltak, a BSE-nek nem jöttek be a figurák. Kapuvári Melinda és Dambendzet Nathalie folyamatosan támadott, Battlay hatalmas energiákat mozgósítva kitűnő teljesítményt nyújtott mind támadásban, mind védekezésben. A csapatban hihetetlen tartás volt, azon fohászkodott minden újpesti, bárcsak minden így maradjon!  A folytatás sajnos elmaradt, a BSE alaposan összeszedte magát, nálunk pedig több zavar akadt. A kritikus pillanatokban számunkra kedvezőtlen bírói ítéletek is születtek, így nagy küzdelemben elvesztettük a negyedik szettet. Az ötödik szettet jól kezdtük, de 2:5-ös vezetésnél a BSE időkérésével megtörték a lendületünket, egyenlítettek, majd átvették a vezetést. Ebben a játékrészben is akadt egy kis negatív szerepük a játékvezetőknek, két hibás döntésükkel igencsak felkorbácsolták az UTE-s lányok érzelmeit. Talán ennek is köszönhető, hogy a mieink játéka kissé szétesett, így elbuktuk a végső szettet és vele együtt a mérkőzést is.

Farkas Mihály edző: Reméljük, a visszavágón mi is élvezni fogjuk nemcsak a hazai pálya előnyét, hanem a bírók jóakaratát is. A keddi mérkőzésen egy erősen megacélozódott újpesti gárdát láthattunk, akik magabiztosan ki tudnak állni az esélyesebbnek tartott címvédő ellen és megbizonyosodhattunk arról is, hogy igenis nem lefutott párharcot vívnak egymás ellen. Az UTE-nak hoznia kell a hazai meccsét, ha életbe akarja tartani a továbbjutás esélyét a női röplabda Extraliga döntőjébe.

Az elődöntő második mérkőzését ma a Megyeri úti Tungsram Csarnokban rendezik 18 órás kezdéssel.

BSE-FCSM – UTE 3 : 2 (16, -22, -21, 22, 12)

(G)