Marad a tömegrendezvények tilalma, a kormány meghátrál a Hajógyári-sziget ügyében

  •  
  •  
  •  

A környező országokban, a Balkánon és Nyugat-Európában jelentősen romlott a járványhelyzet – mutatott rá a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely. Erre tekintettel a zenés-táncos összejövetelekre vonatkozó korlátozások augusztus 15-e után is érvényben maradnak. 500 főnél népesebb rendezvényeket tehát a jövőben sem szabad majd tartani.

Ugyanakkor a kormány arra készül, hogy szeptember elejétől a közoktatás a hagyományos formában indulhat újra.

A kancelláriaminiszter bejelentette azt is: 5,3 milliárd forintos támogatást nyújt a nehéz helyzetbe került zenész szakmának. Gulyás szavai szerint „garázs-koncertek” lesznek, amelyek a közönség számára ingyenesen elérhetőek. A programsorozatot a Magyar Turisztikai Ügynökség fogja lebonyolítani.

Gulyás Gergely szavai szerint a kormány úgy döntött: nem támogat semmilyen beruházást a Hajógyári-szigeten, a tervezett kajak-kenu központnak más helyszínt keresnek. A projekt miatt mintegy 1000 fa kivágását tervezték a szigeten, ez ellen a főpolgármester, több kerületi önkormányzat (köztük az újpesti) és a környezetvédők is tiltakoztak.

 

 

A kancelláriaminiszter arról is tájékoztatott: a kormány levélben fordul az Európai Bizottsághoz, hogy járuljon hozzá a postások béremeléséhez. A postások szakszervezetei július 18-án demonstráltak Budapesten a fizetések emelését követelve. A Magyar Posta vezetése szerint ennek legfontosabb akadálya, hogy egy európai uniós irányelvben meghatározott összegnél nagyobb támogatást az állam nem nyújthat a cégnek.

 

, , , ,