-Az Önkormányzat gazdálkodásának kereteit alapvetően az állami költségvetésből kapott támogatások, valamint a fővárosi és kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek nagysága határozza meg –nyilatkozta dr. Trippon Norbert alpolgármester. – A 2008. évi forrásmegosztás kerületünket érintő tételeiben kedvező változások következtek be, miközben az állami források csökkenő tendenciát mutatnak.
A gazdálkodási feltételeket megvizsgálva a „Kézzelfogható eredmények” szellemében olyan költségvetési politika mentén folyt a tervezés, amelynek célja a működési költségek konszolidálásán keresztül az egyensúlyteremtésre irányult, kihasználva a pályázati rendszer nyújtotta lehetőségeket, továbbá kiemelten kezelve a felújítások, beruházások kérdését.A költségvetési egyensúly megteremtése érdekébena kiadások és bevételek belső egyensúlyának javítására törekedtünk, úgy, hogy eközben megteremtsük és megőrizzük a hosszú távú növekedés feltételeit. Azon túl, hogy a kötelező és vállalt feladatainknak is eleget tegyünk, a tervezés fontos alapelve volt, hogy a „Kézzelfogható eredmények” program keretében – Szociális Csomagban, a Fejlesztési Csomagban, valamint a Közterületi Csomagban – meghatározott elképzelések megvalósításához szükséges források biztosítottak legyenek.
A Közterületi Csomag keretében takarítógépek beszerzésén és üzemeltetésén, a Virágváros-program beindításán, a fasor-rehabilitáción, a zöldterületek fenntartásán, kaszálásán, parlagfű irtásán és térfigyelő-rendszer bővítésén keresztül kívánunk hozzájárulni egy élhetőbb, tisztább, zöldebb Újpesthez. A megfogalmazott célok megvalósítása érdekében takarítógépek beszerzésére és üzemeltetésére 50 millió Ft-ot, parkfenntartásra, fasor rehabilitációra, virágosításra és parlagfű irtásra 316 millió Ft-ot terveztünk be.
A Csomag Szociális keretében a legrászorultabbaknak, az időseknek, a halmozottan rossz szociális helyzetben lévőknek, az Idősek Átmeneti Otthona, a hajléktalanok nappali melegedője valamint a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás keretében újabb szolgáltatásokat kínálunk. Mindezek bevezetésére és működtetésére 67 millió Ft-ot különítettünk el.
A Fejlesztési Csomagban a Főtér program keretében egy 1,2 milliárd forintos beruházás megvalósítását tervezzük. Ennek érdekében a 2008. évi költségvetésben az önrészre 200 millió Ft-ot, a tervezésre 38 millió Ft-ot terveztünk be. Kiemelt hangsúlyt kívánunk fektetni egyrészt a járdák, parkolók építésére, felújítására, melyre idén 148 millió Ft-ot tervezünk, másrészt park- és játszótérépítésre, melyre a környezetvédelmi fejlesztések keretében 190 millió Ft került betervezésre. Ezen túl a sportolni vágyókról sem feledkeztünk meg: 30 millió Ft-ot tartalmaz költségvetésünk sportpályaépítésre. A „Csomag” elmaradhatatlan része az intézményhálózat fejlesztése. Ennek megvalósítására a felújítások, beruházások kivitelezéséhez szükséges 160 millió Ft-on túl a játszóeszközök építésére 50 millió Ft-ot, illetve Uniós pályázatok önrészének biztosítása céljából további 50 millió Ft-ot különített el Önkormányzatunk.
Megkérdeztük az ellenzéket:
Szinten tartásra elég
Véli a jelenlegi költségvetésről Szalma Botond (KDNP), a Pénzügyi és Költségvetési bizottság új elnöke:
-Forró hír, hogy az Állami Számvevőszék megtámadja a forrásmegosztást, ami azért is időszerű, mert hiába részesült ebből a forrásból Újpest idén 700 millió forinttal, azt akkor is erősen furcsálljuk, hogy milyen motiváció alapján osztják le ezeket a pénzeket. A Fővárosi Önkormányzattól idén 13,2 százalékkal kapunk többet, mint tavaly: éppen ez fogalmazza meg a fenntartásomat is, hiszen egy ilyen szeszélyes és kiszámíthatatlanul esetleges forráselosztásra nem lehet bizalommal támaszkodni. Nem érthető. S mindez hiába értékelhető a mi szempontunkból sikernek, épp’ hogy elegendő a költségvetési tervezet hiányosságainak a betapasztására. Nem látható sajnos az önkormányzat bevételi oldalának a növekedési lehetősége, iránya.
-Milyen beruházások tehetik kiszámíthatóvá Ön szerint Újpest gazdasági bevételeit?
-Fontos és lényeges beruházások formálódnak, ez tény, de az is tény, hogy csak akkor sikerül mindebből megbízhatóan hasznot termelni, ha sikerül itt is tartani a befektetőket. Mindez az Aqua-park megépülése, az ipari park kiterjedése, a Főtér-program mellett főként és leginkább a Megyeri híd forgalmának a kiszolgálása, az áthaladó termékek, áruk és szolgáltatások megállítása és helyben tartása lehet a legbiztosabb bevételi forrásunk. Olyan logisztikát és infrastruktúrát kell eköré megteremteni, ami folyamatos bevételt biztosít. Mindez legalább 3-4 év, minimum.
-A költségvetést szakmai szemmel miként értékeli?
-A 2008-as év legfontosabb feladata és szerintem egyetlen lehetősége, a szinten tartás. Ha őszintén mernénk beszélni, 20 százalékos személyi csökkentés a bizottsági apparátusban, a tanácsnoki létszám megtizedelése bőven ráférne a közérzetünk javítására és jelentős megtakarításokat eredményezne. Mindezt persze nem fűnyíróelv alapján, hanem korrekt mérlegeléssel, ami az alpolgármesterek hatásköre lenne. Részönkormányzatokat fenntartani például – szerintem – felesleges luxus és pénzkidobás. Mindez legalább 50 milliós megtakarítást hozhatna évente.
2008 – Káposztásmegyeren
A fejlesztések éve
A káposztásmegyeriek az idei költségvetésnek köszönhetően több olyan önkormányzati kezdeményezéssel, fejlesztéssel is találkozhatnak, melyek otthonosabbá teszik a városrészben lakók életét. Amint azt
Boruzs Andrástól a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat elöljárójától megtudtuk, legfontosabbak a közparkokat, játszótereket és a Farkaserdőt érintő változások:
-A tavalyi évben elfogadott átfogó, 2010-ig tartó park- és játszótér-rekonstrukciós terv keretében idén megújul a Kordován tér és a Lóverseny tér zöldfelülete és egy-egy játszótér a Falemez és a Nádasdy Kálmán utcában – nyilatkozta az Újpesti Naplónak Boruzs András. – Ehhez kapcsolódik az egész Újpestre kiterjedő virágosítás, benne a tavaszi lakossági virág- és faültetési akcióval. Komfortérzetünket javítja majd, hogy az évek óta komoly gondot okozó szemét és kutyapiszok ellen csatasorba áll két nagyteljesítményű járdatakarító gép: az egyik állandó útvonalához tartoznak majd Káposztásmegyer forgalmasabb közterei. A fővárossal közös tulajdonban lévő ÉPIT Zrt. éves tervében szerepel műfüves focipálya- és játszótérépítés, a Karinthy ÁMK mögötti új műanyag borítású focipálya bekerítése, az Óceánárok utca melletti biciklis ügyességi pályát pedig esőbeállóval és büféépülettel bővítjük ki, így az igazi sportközponttá válik. A képviselő testület tavaly elfogadta a BKV végállomás környezetének átalakítására vonatkozó szabályozási tervet, mely szerint a végállomás szomszédságában kereskedelmi-szolgáltató épület, több száz férőhelyes P+R parkoló és egy benzinkút is felépülhet, reméljük hamarosan. Jó hír, hogy minderre a zöldfelület védett részének megóvásával, sőt intenzív és átgondolt bővítésével kerül sor egészen a Sporttelep utcáig.
-A Településrészi Önkormányzat idén tavasszal – folytatta a tervezett helyi gazdálkodás céljait az elöljáró -, a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel és a lakossággal összefogva nagyszabású környezetvédelmi akciót szervez a Farkaserdőben – folytatta a tervezett helyi gazdálkodás céljait az elöljáró. – Szintén a környezet védelmét szolgáló intézkedés, hogy az önkormányzat több lakótömbben kísérleti jellegű szelektív hulladékgyűjtés bevezetését tervezi. Az erre vonatkozó előzetes egyeztetések és elemzések várhatóan még a tavasszal elkezdődnek.
Régóta várt közlekedéstechnikai változások is elkezdődnek: az Önkormányzat elkészítteti a Homoktövis utca – Külső Szilágyi út kereszteződésében lévő forgalmi csomópont körforgalommá történő átalakításának konkrét terveit. Ugyanígy terveket készíttet a Töltés utcában a villamosmegállóig tartó járda megépítésre.
A Hajló utca – Óceánárok utca sarkán álló, évek óta lepusztult áruházépület is mostanság újul meg. A városrész kapujában lévő épületet egy autóalkatrész kereskedelemmel foglalkozó magáncég vásárolta meg és újítja fel a kor követelményeinek megfelelően. A befektető az épület környezetének rehabilitációját parkosított parkolóval oldja meg. Ősszel átadásra kerül Közép-Európa legnagyobb élményfürdője, az Aquaworld a hozzá kapcsolódó szállodával. A magánberuházás környezetében egy új közösségi tér jön létre, amely a káposztásmegyeriek igényeit is kiszolgálhatja.
Boruzs András elmondta, hogy mivel idén tavasszal fennállásának 25. évfordulóját ünnepli Káposztásmegyer, a Részönkormányzat két rendkívül népszerű rendezvénye, a Káposztásmegyeri Nap és az őszi Káposztásmegyeri Egészség és Sportnap is tartogatni fog jó néhány kellemes meglepetést, természetesen a Futófesztiválok mellett. Az ehhez szükséges forrásokat a városvezetés az idei költségvetésben külön biztosítja – összegezte az elképzeléseket Boruzs András.