A galambmentesítésről szóló cikk után több névtelen levél is érkezett a plébániára, melyekben kárhozatra ítéltetnek a templom körüli galambmentesítés megrendelői. Mivel személyes válaszra nem volt módunk, azt –megköszönve a lehetőséget – az Újpesti Napló-ban tesszük meg.
Kezdjük a madárvédelemmel.
A plébánia udvara még a műholdas képeken is jól látható zöld liget a belvárosban. Természetesen a madarak is értékelik, és használják is az udvart. Amennyire tudjuk, védjük, támogatjuk őket. Több cinkeodú van kihelyezve, melyekben évek óta 2-3 fészekalj nevelkedik nyaranta. Télen több etetőben találnak élelmet az itt telelő, és az átutazó madarak. Az idei hosszú tél folyamán idáig több mint 15 kg magot, dióbelet ettek meg. Az udvarban fészkelő madarakat (széncinke, rozsdafarkú, ökörszem, feketerigó) legfeljebb a szintén itt fészkelő szarka, és a szomszédok macskái zavarják. Az udvarunkban lakó, vagy csak rövid pihenőre vendégeskedő megfigyelt madarak listája nem csekély, de közzéteszem, mert önmagában már ez is tanulságos:
széncinke, kékcinke, zöldike, meggyvágó, csíz, erdei pinty, rozsdafarkú, csicsőrke, fekete rigó, veréb, nagy fakopáncs, kis fakopáncs, zöld küllő, csuszka, vörösbegy, barát poszáta, csonttollu, kormos légykapó, ökörszem, tengelic, süvöltő, fenyőpinty, fenyőrigó, örvös galamb, balkáni gerle, karvaly, szarka.
A felsorolásban láthatjuk, hogy szerepel benne egy gyönyörű szürke gerlepár. Ők többnyire a keleti ostorfa bogyóit eszegetik, de télen ők is az etetőt látogatják. Szegény turbékoló gerlepárom biztosan megsértődne, ha tudná, hogy őket használom átvezetésnek a városi galambok problémája felé.
A balkáni gerle az 1930-as években érkezett városainkba a balkán felöl. Házi galambokkal és a parlagi galambokkal keveredve teljesen megszokták a városi létet. Olyan helyeken képeznek kolóniákat, ahol elegendő táplálékot találnak, pl. magtárak, piacok környéke, vagy egészen egyszerűen ott, ahol rendszeresen etetik őket. Köztudottan rossz fészeképítők. Többnyire padlásokon, épülethajlatokban, tetővápák védett szegleteiben költenek, ha van elég táplálék, akár évente többször is. Felmerül a kérdés – miért rossz ez nekünk? Ahol megtelepednek ezek a madarak, nagy mennyiségű guanót termelnek, mely a galambtetemekkel keveredve rengeteg fertőző atkának adnak tápot, melyek elsősorban pont a galambokat támadják meg, fertőzve az állományt. Az általuk terjesztett betegségek, és szaporaságuk miatt nevezik a városi galambot a 21. század patkányának, vagy csak egyszerűen szárnyaspatkánynak. A fészeknek összehordott ágak, a tetemek és a sok guanó eltömíti a csatornákat. Az erősen savas ürülékük pusztítja a bádogot, a faragott műköveket, óriási anyagi károkat okozva. Mit lehet tenni, mert valamit tenni kell, hiszen egyházközösségünk mai létszáma és anyagi helyzete nem teszi lehetővé egy ilyen hatalmas épület folyamatos javítását, karbantartását. A természetes megoldásra nem számíthatunk, mert a ragadozó madarak nem követték a városba a galambokat. Létszámukat csak az elhullás, és a betegség korlátozza. Méreg használata fel sem merült bennünk. Az ivartalanítás (bár a legtöbb európai városban humánus megoldásként működik) nálunk nem engedélyezett. A kilövés szóba sem jöhet. Mi marad? Az egyetlen legális, törvényes és járható út a befogás. Kérdés lehet – mi lesz a befogott galambokkal? Mint írtam, a természetes ellenségek nem jöttek be a városba, ezért nem érzem természetellenesnek, hogy a galambokat viszik ki és etetik velük a védett ragadozó madarakat. Álszentség lenne ezen botránkozni tudván, hogy mi sem vetünk meg egy jó paprikást, melyben a hús egykor csirke, disznó, vagy tán éppen házigalamb volt. Végül szeretnék mindenkit kérni, óvjuk megújuló környezetünket. Őrizzük a tisztaságot. Legyen bátorságunk figyelmeztetni a szemetelőket, a magot szórókat, a kutya piszkot otthagyókat-szeretettel, de határozottan.
Szeressük a természetet, az állatokat. A felelősség nagy. Isten ránk bízta a teremtett világot, tehát bánjunk vele bölcsen!
Pozsgay György gondnok