Még idén védetté nyilváníthatják a Farkas-erdőt

  •  
  •  
  •  

A főváros tavaly fogadta el a hosszú távú budapesti zöldfejlesztésekről szóló Radó Dezső Tervet, amelyben Újpestre vonatkozóan is több, jelentős projekt szerepel. Ezek közül az egyik a IV. kerületiek talán legkedveltebb kirándulóhelyének, a Farkas-erdőnek a területfejlesztése.

Még 2021-ben elkészült a Farkas-erdő védetté nyilvánítását megalapozó tanulmány, amelyet Újpest vezetése továbbított is a budapesti önkormányzat felé. Déri Tibor polgármester most elmondta, hogy a főváros részéről határozottan kedvező visszajelzések érkeztek az üggyel kapcsolatban.

Fától az erdőt

Pozitív előjelnek tekinthető az a tavaly decemberi lépés, hogy a Fővárosi Közgyűlés az Óbudai-sziget galériaerdejét és a II. kerületi Szalamandra-völgyet is helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánította.

A Farkas-erdő esetében is hasonló eredményre lehet számítani, amellyel kapcsolatban Budapest főjegyzője folytatja majd le az eljárást. Déri Tibortól megtudtuk, hogy a fővárosnál már neki is láthattak a védetté nyilvánítási eljárás szakmai előkészítésének.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Ennek során meg kell vizsgálni a védetté nyilvánítás indokoltságát, a védelem céljainak megvalósításához szükséges intézkedéseket és a védelemhez szükséges feltételek, pénzügyi eszközök biztosíthatóságát, valamint a védelem várható következményét.

Ha az önkormányzat törekvése sikerrel jár, akkor a Farkas-erdőre az eddigiektől eltérő szabályok vonatkozhatnak a jövőben. Természetvédelmi területként sokkal szigorúbb erdőművelés alá vonják, a faállomány állapotára is jobban oda kell figyelni, illetve a turistautak megfelelő kialakítását és karbantartását is szem előtt kell majd tartani.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Kerek egész

Egységesíteni kell a terület jogi státuszát is, mivel jelenleg a Rex Állatsziget és a Homoktövis utca között húzódó terület hivatalosan nem erdő, hanem hivatalos besorolása szerint park. A mostani kezdeményezés ezt az állapotot is megszüntetné, a Farkas-erdő teljes területén egységesítené a szabályozást.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Ez azért is fontos, mert az erdőként bejegyzett területen tilos bármiféle ingatlanfejlesztés, illetve a terület a jövőben sem minősíthető vissza alacsonyabb védettségi szintre.
Az intézkedés amellett, hogy garantálja a természeti adottságok védelmét, a Radó Dezső Tervben előirányzott fejlesztések megvalósulásának is egységes keretet biztosíthat.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Ahogy Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze korábban lapunknak elmondta, ez elsősorban a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei által végzett erdőrekonstrukciós és biodiverzitást növelő munkálatokat jelent majd: a faállományt csaknem 150 millió forintból akarják fokozatosan nemesebb és Magyarországon honos fajtákra cserélni, amihez még új tanösvények kialakítása és a meglévő infrastruktúra minimális, a természet rendjét feleslegesen nem bolygató fejlesztése társul majd.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Újpest polgármestere abban bízik, hogy még ebben az évben sikerrel lezárulhat a hivatali procedúra, és a Fővárosi Közgyűlés is áldását adja arra, hogy a Farkas-erdő végre megkapja az őt régóta megillető védettséget.

, , , , , , , ,