Mégsem tiltják be országszerte a kertihulladék-égetést

, , , ,
  •  
  •  
  •  

Az eredeti tervekkel ellentétben egyelőre mégsem tiltják be egységesen a kerti zöldhulladék-égetést az országban.

Bár januártól ez a lehetőség megszűnt volna, egy új kormányrendelet értelmében egyelőre mégis az önkormányzatok hatáskörében marad, hogy engedélyezik-e helyileg az avar- és kertihulladék-égetést.

Egyébként a levegő védelmét szem előtt tartva Magyarországon alapvetően tilos a zöldhulladék otthoni, nyílt téri elégetése, akad azonban a törvényi szabályozásban egy kiskapu.

A települési önkormányzatok ugyanis rendeletben – különböző kritériumok mentén – engedélyezhetik az égetést lakosaik számára. Magyarán településenként változó, hogy szabad-e egyáltalán otthon a kertben elégetni a növénytermesztésből származó hulladékot, illetve ha igen, akkor azt milyen időpontokban lehet megtenni.

A parlament ugyanakkor júniusban elfogadta a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény és a természet védelméről szóló törvény módosítását.

Az agrárminiszter által benyújtott javaslat célja a levegő minőségének javítása, ezáltal a lakosság egészségének védelme volt.

A módosítás értelmében 2021. január elsejétől megszűnik az önkormányzatok említett döntési joga a zöldhulladék-égetés engedélyezéséről. 2021-től az egész országban egységesen tilossá vált volna a sokfelé hagyományosnak számító, ám erősen légszennyező hulladékkezelési gyakorlat folytatása.

A legújabb kormányrendelet ezt az intézkedést írta felül.