Megszünteti a jegyellenőrzést is végző cégét a főváros

  •  
  •  
  •  

A Budapesti Közlekedési Ügyfélkapcsolatok Zrt. (BKÜ) megszüntetésével júliustól ismét a BKK végzi majd a jegyellenőrzést, pótdíjazást és utastájékoztatást. A Tarlós István idején alapított BKK-leányvállalat működésének fő jellemzője, hogy bevételeit tavaly felemésztették működési költségei. A BKÜ vezetője azonnali hatállyal lemondott – írja a Magyar Narancs.

A BKÜ-t 2017. novemberben alapította a fővárosi önkormányzat a BKK számára azzal a céllal, hogy a közlekedési rendszer hatékonyabban, átláthatóbban működjön, a főváros szakmai és tulajdonosi kontrollja megerősödjön, a feladatellátás észszerűbb legyen, a párhuzamosságok megszűnjenek.

Karácsony Gergelyék azonban nem látják indokoltnak megtartani ezt a modellt, az erről szóló előterjesztés rövidesen a Fővárosi Közgyűlés elé kerül.

A cég a jegyellenőrzés mellett jegyértékesítést is végez, többek között a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, 9 ügyfélközpontot, 12 jegy- és bérletpénztárat működtet, intézi a pótdíjazást, a MOL BUBI kerékpármegosztó rendszer ügyeit és részt vesz az utastájékoztatásban. Ezek a teendők kerülnek most vissza a közlekedési holdinghoz.

A lap szerint a BKÜ megszüntetése mellett szóló egyik érv lehet, hogy bevételeit teljes egészében a BKK garantálja:

  • a BKÜ a 2019-es 7 milliárd forintból 5,8 milliárdot közszolgáltatási kompenzációként, további 1,1 milliárdot szintén a BKK-tól, illetve
  • kapcsolt vállalkozásaitól kapott az elvégzett szolgáltatásokért.

A 7 milliárd forint azonban csupán 13 millió forint nyereségre futotta, mivel működése felemészti bevételeit:

  • a 700 fős állomány bérköltségére 5,2 milliárdot,
  • szolgáltatások vásárlására 1,2 milliárdot költöttek.

A BKÜ megszüntetésével a vezetők bérével és a felügyelő bizottsági tagok díjázásával azonban akár spórolhat is a főváros:

  • előbbiekre 34,5 millió,
  • utóbbiakra 5,6 milliót fordítottak, ami évi 40 milliós megtakarítás lehet.

Szabó István, az ellenőrök egy részét képviselő Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke a Magyar Narancsnak elmondta, hogy az integrációval kapcsolatba három elvárást fogalmazott meg:

  • A dolgozókat nem érheti érdeksérelem, ha visszakerülnek a BKK-hoz,
  • amelytől elvárják, hogy minimum egy évig garantálja foglalkoztatásukat kollektív szerződés szerint és
  • ezeket a feltételeket írásos megállapodásban is rögzítse.
, , , , ,