Megvan, melyik cég újíthatja fel a Lánchidat

, , , , ,
  •  
  •  
  •  

Az A-Híd Zrt. újíthatja fel nettó 18,8 milliárd forintért a Lánchidat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A közlemény szerint a két végleges ajánlatot benyújtó szereplő, az A-Híd Zrt. és a Strabag Általános Építő Kft. minden szükséges igazolást beadott, így ajánlataikat érvényessé nyilvánították. A bíráló bizottság végül az A-Híd Zrt. pályázatát nyilvánította győztesnek, amit a BKK igazgatósága a mai ülésén elfogadott.

A döntést lehetővé tette, hogy a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén módosította a híd felújításáról szóló engedélyokiratot, illetve a főváros és a BKK között fennálló megvalósítási megállapodást.

Az utóbbi döntéssel biztosították a még hiányzó fedezetet

– közölte a BKKK. A híd felújítása bruttó 26,75 milliárd forintból valósulhat meg.

A bruttó ár a nyertes nettó ajánlati ár mellett az ilyenkor kötelező 10 százalékos tartalékkeretet, a jogszabályok által előírt műszaki ellenőri és egyéb költségeket (hatósági díjak, független labor, szakértői díjak) és az áfát is tartalmazza.

„A Fővárosi Önkormányzat a kormányzati megszorító intézkedések ellenére is előteremtette az eljárás eredményessé nyilvánításához szükséges további bruttó 3,5 milliárd forintot, így már csak a Magyar Kormány által ígért, de mind a mai napig meg nem kötött támogatási szerződés hiányzik, amely lehetővé tenné a felújítás megkezdését”

– áll a közlekedési központ közleményében.

A felújítás során a híd 18 hónapig a forgalom elől teljesen elzárt munkaterület lesz, a nyertes ajánlattevő által elkészített és a mérnök részéről munkakezdés előtt jóváhagyott ütemterv alapján – áll a BKK közleményében. Ezzel remélhetőleg pont kerül a főváros és a kormány közötti, a Lánchíd felújítása körül kirobbant politikai-kommunikációs háború végére.