, , , ,
  •  
  •  
  •  

A Városháza dísztermében adták át november 21-én az újpesti diákösztöndíjakat. A kerület negyed százada segíti így a kiváló eredményt elért tanulóit, akik – miután megpályázták a díjat – munkásságát méltónak találták a jutalomra.

A díjazottak Bedő Kata oktatásért is felelős alpolgármestertől, valamint Vesza Erzsébettől, a Gyermek- Ifjúsági és Sportosztály vezetőjétől vehették át a támogatást.

Ugró Gyula Tanulmányi Ösztöndíjban tizenöten részesültek, köztük az egykori karinthys, Búzás Bence István, a Corvinus Egyetem másodéves hallgatója, aki a Startup Budapest ötletversenyen idén első helyezést ért el. A fiatalember a romos és használaton kívüli pincehelyiség és egyéb ingatlanok helyzetét kívánja megoldani, egyebek mellett bérleti szerződésekkel és más egyéb tranzakciókkal, hogy azok helyén például üzlethelyiségek, edzőtermek, raktárhelyiségek vagy akár szórakozóhelyek létesülhessenek.

Ugyancsak Ugró Gyula Ösztöndíjat kapott Hutter Csenge Lilla, a Babits Mihály Gimnázium egykori diákja, jelenleg pedig a Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészhallgatója, ahol magyar és kommunikáció pedagógus szeretne lenni. Vörösvári Márton Házy Erzsébet Ösztöndíjban részesült.

A hegedű- és zongoraművész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktori képzésének elsőéves hallgatója, számos rangos nemzetközi verseny díjazottja, rendszeres fellépő a MÜPA-ban és a Zeneakadémián, de természetesen Újpesten is sokat muzsikál. Szőnyi István Alkotóművészeti Diákösztöndíjat kapott Ősz-Varga Lilla, aki az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tervezőgrafika szakos hallgatója.

A nyertes pályázók idén szeptember 1-től 2023. június 30-ig kapnak támogatást Újpest Önkormányzatától.