Mezek a gyógyításért

  •  
  •  
  •  

Az élvonalbeli labdarúgócsapatok kapitányai egy emberként álltak az újpesti focista mellé. Az UTE csapatkapitánya mezeket kínál árverésre, a bevétellel pedig gyermekek gyógyulását segítené sporttársaival.

Litauszki Róbert, az Újpest FC labdarúgócsapatának kapitánya. Kislánya a nyári, ciprusi családi vakáció során megbetegedett. Hazatérés után a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet (DPC) Gyermekinfektológiai Osztályára került, ahol június elején a rotavírus mellett agyvelőgyulladást állapítottak meg, mely szövődményként a gyermek mozgás- és beszédközpontját is megtámadta. Az orvosok és ápolók áldozatos és kiváló munkájának köszönhetően megtalálták a betegség okát, és a gyógyulás útjára léptették a gyermeket. Litauszki Lia ma már ismét szaladgál és boldog kisgyerek, a kórházban eltöltött hetek mára már csak egy rossz emlékké halványultak.

A szülők rendkívül hálásak a kapott segítségért és törődésért, ezért úgy határoztak, szeretnének segíteni, viszonozni a sok jót, amit a kórháztól kapott kislányuk. Az OTP Bank Liga tizenegy NBI-es csapatának csapatkapitánya Litauszki Róbert felhívására egy emberként összeállt. Hamar megszületett az ötlet, a csapatkapitányok mezei a csapatok összes játékosa által aláírva kerüljenek aukciós kalapács alá, és az ebből befolyt összeget teljes egészében a DPC Gyermekinfektológiai Osztályának ajánlják fel.

A mezek november elejére elkészültek, egy helyre kerültek, az Újpest FC bázisán várják, hogy valaki hazavigye egyben az ereklyéket. Korábban még soha nem fordult elő, hogy egyszerre, egy helyen megfér a tizenkét rivális, Litauszki Róbert szerint ebből is látszik, ellenfelek, nem pedig ellenségek, ha valaki bajba kerül, legyen szó akár az ősi riválisról, vagy bármelyik csapatról, azonnal az ügy mellé állnak.

A licit 2019. november 6-án indult, az aukció lebonyolítója és egyben támogatója a Vatera.

Kikiáltási ár: 120.000 Ft, a licitlépcső: 12.000 Ft, az aukcióknál megállapított villámár: 1.200.000 Ft. A licitálás november 24-én zárul, ezen a linken lehet árajánlatot tenni a mezgyűjteményért. A befolyt összeggel a labdarúgók Dr. Nyerges Gábor Alapítványa fertőző beteg gyermekekért – projektjét támogatják.

Végh