Mi lesz veled, Székesdűlő?

  •  
  •  
  •  

Több mint 320 millió forintos állami támogatást ítéltek meg Újpest infrastrukturálisan legnehezebb helyzetben levő részének, Székesdűlő útjainak és csatornarendszerének rendezésére. A helyiek által hosszú évtizedek óta várt fejlesztés azonban veszélybe került az előkészítő munka hiányosságai miatt.

  

Több mint 320 millió forintos állami támogatást ítéltek meg Újpest infrastrukturálisan legnehezebb helyzetben levő részének, Székesdűlő útjainak és csatornarendszerének rendezésére. A helyiek által hosszú évtizedek óta várt fejlesztés azonban veszélybe került az előkészítő munka hiányosságai miatt.

Székesdűlő útjain jelenleg nincs szilárd útburkolat, és megoldatlan a vízelvezetés is. Egy-egy kiadós esőzés után az ott lakóknak maguknak kell gondoskodniuk az esővíz kiszivattyúzásáról. A probléma megoldására 2014-ben készült egy átfogó koncepció. Ennek jegyében indult az önkormányzat egy fővárosi útfelújításokhoz kapcsolódó pályázaton, melynek keretében 321,8 millió forint állami támogatást nyert el. Wintermantel Zsolt volt polgármester idén nyáron jelentette be, hogy ebből az összegből 1,6 kilométeren fognak utat aszfaltozni, vízelvezetőket és csatornát építeni. 

A pályázati összeg folyósításának egyik feltétele az volt, hogy november 30-ig szerződést kell kötni a kivitelező céggel, vagy cégekkel. Hiába írták ki azonban a közbeszerzési eljárást, a projekt jó ideje nem mozdul előre. A Fővárosi Csatornázási Művek ugyanis a Vasrózsa utcai vízvezeték átépítését, a Főgáz pedig a gázvezeték kiváltását kérte előzetes feltételként. Az akkor még Wintermantel Zsolt vezette önkormányzat azonban nem rendelte meg az ezekre vonatkozó terveket, ezeknek a hiányában pedig nem folytatható a közbeszerzési procedúra.

Déri Tibor polgármester az Újpesti Naplónak elmondta: a hiányossággal az átadás-átvételt követően „megdöbbenve szembesült” a kerület új vezetése. Kiderült az is, hogy a csapadékvíz-elvezetés tervet a Magyar Közút Zrt. nem tartja megfelelőnek, így ahhoz nem járult hozzá.

Szabó Zsolt, az önkormányzat korábbi Városüzemeltetési Főosztályvezetője ugyanakkor november 26-i nyílt levelében azt írta, „az FCSM által előírt speciális átemelő, valamint az e-közmű egyeztetési eljárásának folyamán szükségessé váló gázkiváltás tervezése folyamatban volt, a tervek alapján a kivitelezés közbeszerezhető.” Hozzáteszi: „az útügyi munkakörhöz tartozó projekt valamennyi szükséges információja, ügyirata a felelős ügyintézőnél, hivatalos levelezésben és az irattárban megtalálható”

Az önkormányzat tájékoztatása szerint viszont a kerület új vezetése által felkért közbeszerzési szakjogász azt állapította meg, hogy a szükséges tervek, rajzok, műszaki paraméterek nem állnak rendelkezésre, így a közbeszerzési eljárás ezen dokumentumok hiányában jogszerűen és teljeskörűen nem indítható meg.

Az önkormányzat megkezdte a hiányzó tervpályázatok bekérését és a terv átdolgozását, ám a szakvélemény szerint a november 30-i határidő már biztosan tarthatatlan. Ezért levélben fordultak a Miniszterelnökséghez, kérvényezve a határidő kitolását. Ha az újpestiek pozitív választ kapnak a kérésre, a kerület nem bukja el a 320 milliós támogatást, és véget érhet a székesdűlőiek örökös küzdelme az esővízzel.
B.G.
,