Idős embert vezettek a vérpadra három évvel az 1956-os forradalom és szabadságharc után, a kádári megtorlások jegyében: a hazafias felkelés egyetlen ügyvéd vértanúját, az Újpesti Forradalmi Bizottság első elnökét, egy keresztényszocialista zsidó politikust, két embertelen eszme meghurcolt áldozatát. Dr. Rajki Márton neve ma a szabadság és a keresztényi megbocsájtás szellemét hirdeti gyilkosainak barbarizmusával szemben.
A Délvidéktől Újpestig
Dr. Rajki Márton (Fotó: Neogrády László Helytörténeti Gyűjtemény)
Dr. Rajki Márton 1901-ben, Klein Mór néven látta meg a napvilágot Zentán, egy zsidó fűszerkereskedő család gyermekeként. A leendő jogász szülővárosában végezte a középiskolát, és már fiatalon közéleti szerepet vállalt: az 1919-es szerb megszállás ellen tiltakozó diákmozgalom élére állt, amiért meggyűlt a baja az új uralom képviselőivel. 1920 nyarán átszökött Magyarországra, és a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdett jogot tanulni.
Egyetemi évei alatt többször is illegálisan tért vissza Zentára. Az egyik határátlépése során a szerb hatóságok elfogták és Topolyán bebörtönözték, ahonnan édesapja mentette ki, aki megvesztegette a börtön tisztviselőit. Fia így 15 nap után szabadulhatott, ám az országból kitoloncolták. Ennek következtében szüleit csak 1938-ban láthatta viszont.
Ezt követően a németországi Nürnbergben folytatta tanulmányait, majd 1924-ben visszatért Budapestre, ahol sikeres záróvizsgát tett. Jogi pályáját Nyírbátorban kezdte meg.
A siker évei
1926-ban költözött Újpestre, ahol dr. Décsi István ügyvéd mellett gyakornokoskodott. Ebben az évben vette feleségül a kapuvári német családból származó Kaiser Ilonát, akitől 1932-ben fia született. Ügyvédi vizsgáját 1928-ban tette le, ettől kezdve önállóan praktizált. 1935-ben vette fel a Rajki nevet.
Élete egyik legjelentősebb élménye volt, amikor 1938-ban megkeresztelkedett, majd a városi Katolikus Kör tagja lett. Ekkor már a Pestvidéki Kamara választmányi tagja volt, és családi házat vásárolt az Erzsébet utcában.
A történelem nem tágít
Ügyvédi karrierjét a második világháború szakította meg: 1942-től karpaszományos hadnagyként teljesített katonai szolgálatot Kecskeméten, 1943-ban, nem sokkal leszerelése után, páncéltörő kiképzésre vezényelték. 1944-ben, a második zsidótörvény értelmében származása miatt megfosztották rendfokozatától és munkaszolgálatra vitték Pestszentlőrincre, ahonnan október 24-én megszökött. A háború végéig Újpesten bujkált. Szórványos utalásokból tudjuk, hogy családja elszenvedte a zsidóüldözés borzalmait.
A politika sűrűjében
A háború után belevetette magát a közéletbe: a Kisgazda Párt újpesti főtitkára lett. 1945 áprilisában azonban összeveszett a párt helyi vezetőivel, mert féltette a szervezet önállóságát a Kommunista Párt befolyásától. Ezt követően lemondott pozíciójáról és kilépett a pártból.
Jótékonysági akciókat is szervezett, amelyekkel az egykori munkaszolgálatosokat támogatta. Nemsokára az egyházi életben is szerepet vállalt: ő lett az újpesti Katolikus Főplébánia egyházközösségének ügyésze, és az új rendszer által támadott egyházi személyek jogi védelmét látta el.
Gerber Alajos visszaemlékezésében így írt ekkori ténykedéséről:
„Rajki doktor úgy ment a tárgyalásra, hogy mindig magával vitte a tiszta fehérneműt. Nem lehetett tudni, hogy akit véd, azt elítélik-e vagy sem, mert ha elítélik, akkor a védőügyvéd is megy vele a börtönbe.”
Hajlíthatatlanul
Bár a kommunisták a „klerikális reakció” egyik képviselőjének tartották, tekintélyét igyekeztek a saját céljaikra felhasználni. Mivel 1945-ben már részt vett egy értelmiségi nagygyűlésen, ahol arról beszélt, hogy „a kommunisták céljai az evangélium szellemével összeegyeztethetők”, egy hasonló szellemiségű értekezlet szervezésére kérték fel. Ekkor Rajki, bár az eseményt tető alá hozta, már nem volt hajlandó felszólalni. Az ’50-es évek elejétől ügyvédi munkaközösségben folytatta jogi munkáját.
A krisztusi béke forradalmára
1956. október 24-én hozzájuk is eljutott a hír, hogy az újpesti városháza mellett nagy tömeg gyülekezik, hogy ledöntse az épület melletti szovjet katonai emlékművet. Rajki munkatársaival együtt tanúja volt a történelmi pillanatoknak. A későbbi kegyelmi kérvényét elutasító bírói végzés felrótta neki, hogy
„idős ember létére a tüntetők közé állt és boldogságában, hogy megdőlt a szocialista rendszer, sírva fakadt”.
Este újra kiment az akkori Trombita térre, hogy meghallgassa a forradalmi szónoklatokat.
Forradalmi tömeg a városháza mögött (Fotó: Neogrády László Helytörténeti Gyűjtemény)
A tömeg Forradalmi Bizottság megalakítását követelte, és a legtöbben a korábbi tanácselnök-helyettest, Gálhidi Bélát látták volna szívesen a szervezet élén. Kósa Pál lakatosmester Rajkit kérte meg, hogy segítsen előkeríteni a tisztviselőt, akivel az ügyvéd baráti kapcsolatban volt. Gálhidi a békesség megőrzését szorgalmazta, majd tanácskozásra hívta a szónokokat, illetve Rajki Mártont is. A megbeszélés során a köztiszteletben álló ügyvédet választották a bizottság elnökévé.
Bár Rajki hatásköre nem volt világos, legfontosabb dolgának a közbiztonság megőrzését tekintette, és mivel a rendőrség a népharag elől elmenekült, polgárőrséget szervezett. Ennek a feladata lett, hogy megakadályozza a közrend és a vagyon elleni cselekményeket és ellenőrizze az Újpesten fegyverrel járkáló embereket. Az erről szóló rendelkezést Rajki adta ki. Azt is ő intézte el, hogy október 26-án felnyissák a Magyar Nemzeti Bank trezorját, így minden újpesti munkás időben megkaphatta a fizetését.
A bizottság nevében Rajki tárgyalt a Magyar Dolgozók Pártja újpesti vezetőivel, akik megígérték, hogy értesítik a Honvédelmi Minisztériumot, hogy Újpestre nem kell katonaságot küldeni. Ennek ellenére a települést két irányból is szovjet tankok közelítették meg, a tömeg pedig fegyveres harcra készült.
A forradalmi bizottság röplapja (Fotó: Neogrády László Helytörténeti Gyűjtemény)
27-én a rendőrök küldöttséget menesztettek a Forradalmi Bizottsághoz, hogy megbeszéljék, közreműködhetnek-e a rend fenntartásában. A tömeg a városháza előtt észrevette az egyenruhásokat, és a letartóztatásukat követelte. A feszült helyzetben az elnök rövid beszédben intette nyugalomra az épület előtt gyülekezőket. A tömeg azonban nem csitult, így a rendőröket végül a polgárőrség csempészte ki a városházáról. Dr. Rajki Márton ekkor látta be, hogy szavakkal már nem lehet gátat vetni az emberek akaratának.
Október 27-én lemondott, és átadta a vezetést Kósa Pálnak. Másnap bejelentette, hogy a továbbiakban nem vállalja a bizottsági tagságot sem. Elnöki tevékenysége alatt senkit sem ért bántódás, a bizottság pedig arra törekedett, hogy újra megteremtse a város nyugalmát. Ezt azért fontos kiemelni, mert a később ellene folyó eljárásban lemondását direkt október 30-ára datálták, hogy súlyosabb vádpontokat fogalmazhassanak meg vele szemben.
Somos András így idézte fel a jogász tevékenységét:
„Rajki a tömeg előtt úgy nyilatkozott beszédeiben, hogy« ezekben a rettenetes percekben őrizze meg mindenki a nyugalmát ». Jóhiszeműen állította, hogy Nagy Imre, Kádár János és Kovács Béla olyan emberek, akik meggyőződésükért súlyos szenvedést vállaltak, és akikben ebben a kétségbeesett helyzetben meg kell bízni. Kiemelte, hogy ő nem vállalhatja a felelősséget, mint hithű katolikus ember, hogy Újpest területén szörnyű vérengzések, asszonyok, gyermekek elpusztítása történhessen (…).”
Rajki ezt követően néhány barátjával elhatározta, hogy új pártot alapítanak, amellyel a krisztusi értékrendet képviselhetik az új, független Magyarországon. A Keresztényszocialista Párt október 30-án született meg. Székhelyük november 1-jétől a Repülőszövetség korábbi újpesti irodája lett. Ám a formáció csupán jelképesen létezett: a programalkotó értekezletre és a hivatalos elismerésre a szovjet bevonulás miatt már nem kerülhetett sor. Az újpesti fegyveres küzdelem során az ügyvéd nem mozdult ki otthonából.
Az újpesti harcok nyomai (Fotó: Dr. Paulus Alajos / Neogrády László Helytörténeti Gyűjtemény)
Út a halálba
Rajki számára nem volt világos, hogy milyen megítélés alá esik forradalmi szerepvállalása, végül 1957 márciusában őt is elérte az új hatalom megtorlógépezete. Ekkor még tanúként idézték be, kihallgatása után pedig hazamehetett, de már sejtette, hogy nem kerülheti el a pártállam bosszúját.
Május 14-én éjjel a rendőrség letartóztatási paranccsal érkezett a házába. A nyomozók egy pisztolyt próbáltak elrejteni nála, hogy azt bizonyítékként „találhassák meg” egy tanú szeme láttára, ám Rajkiék szomszédja nem asszisztált ehhez. A jogászt május 14-étől május 20-áig majdnem naponta kihallgatták. Az ügy szeptemberben került a bírósághoz. Dr. Rajki Mártont „a népi demokratikus államrend elleni szervezkedés szervezésével és vezetésével” vádolták, amely akkoriban a hazaárulással volt egyenlő.
Az 1958 áprilisában kezdődő tárgyalásnak 93 ülésnapja volt, az ítéletet 1959. március 15-én hirdették ki. A jogászra – tíz társával együtt – az elsőfokú bíróság halálbüntetést szabott ki. A bíróság gyilkosságra való felbujtásnak minősítette a békéltető beszédeit. Rajki nyíltan vállalta politikai hovatartozását, és vallotta, hogy nem követett el bűnt. Véleménye szerint vallásos meggyőződése miatt került bíróság elé.
A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú tárgyalás előtt büntetése enyhítését kérte, ám a tanácselnök, dr. Borbély János – akit a családtagok csak „vigyorgó halálnak” hívtak – elutasította a kérvényt. 1959. július 28-án kihirdették a másodfokú ítéletet, amely hét ember halálbüntetését mondta ki, köztük a mártír ügyvédét is.
A halálos ítéletet július 30-án hajtották végre. Dr. Rajki Márton utolsó szavait Szlama Árpád fennmaradt irataiból ismerjük, amelyeket az egyik börtönőr mesélt el a Corvin közi szabadsághősnek:
„Nem volt elég a zsidóüldözésből? Akkor kiirtották a családomat, most maguk, kommunisták pusztítanak el? Milyen igazságban élünk? Búcsúzom tőletek, bajtársaim!”
Hamvait a 301-es parcellában földelték el. Családja csak a sírásótól tudta meg, hol nyugszik hozzátartozójuk. Dr. Rajki Márton emlékét Újpesten 1990 óta a városháza falán emléktábla, 2001 óta egy tér őrzi, de emléktáblája áll a Budapesti Ügyvédi Kamara dísztermében, illetve szülővárosában is.