„Működik, ha működteted! Működtesd, mert megérdemled!”

  •  
  •  
  •  

Az alkoholizmus családi betegség. Aki így, vagy úgy, de érintett, az pontosan tudja, mennyire megviseli a családot, ha valamelyik tagja rendszeresen a pohár után nyúl. Létezik azonban egy önsegítő program, amelyik éppen nekik, az alkoholisták családtagjainak, hozzátartozóinak nyújt segítséget, megértést és vigaszt: Al-Anonnak hívják. Ez a világszerte több mint 70 éve remekül működő lehetőség immár Újpesten is elérhető.

Értékes és figyelemreméltó megkeresés érkezett az Újpesti Napló szerkesztőségébe, amely arról informált, hogy tavaly szeptembertől immár Káposztásmegyeren is várja az Al-Anon azokat, akiknek alkoholista van a családjában, és segítségre van szüksége a hozzátartozónak is. Az újpesti Al-Anon-csoport egyik tagja, Enikő írt nekünk levelet.

Ezekben a csoportokban világszerte kizárólag a keresztnevükön mutatkoznak be az emberek, hiszen nem számít, ki honnan jött, mi a neve, hanem egy a lényeg: közös csónakban eveznek. S ez a csónak jelen esetben pedig nem más, mint az, hogy alkoholista van a családban, amely miatt a családtagoknak is rendkívül nehéz az életük, a mindennapjaik, ők is megvívják a testi és lelki csatáikat. Ahogy az Al-Anon-honlapján is olvasható:

A csoport hétfőnként este 18 órára, a Lóverseny téri Drogstop helyiségbe vár mindenkit. Előre kell bocsátani, az alkoholisták hozzátartozóit segítő csoport – a többi úgynevezett „12 lépéses” csoporthoz hasonlóan – például az Anonim Drogfüggők, az Anonim Alkoholisták vagy az Anonim Szerencsejátékosok közösségéhez hasonlóan nem valamiféle szekta. Itt nincs politizálás, egyetlen gyülekezetbe se kell belépni, nincs tagsági díj, sőt, életvezetési tippeket se adnak egymásnak.

People at group therapy session indoors, closeup

A csoport lényege, hogy a kívánt változás útjára önként lépnek a tagok, amelyhez nagy segítséget nyújtanak mások történetei, a 12 Lépéses program és az Al-Anon irodalma.

Ezeken a találkozókon az ide érkezők megosztják egymással örömüket, bánatukat, hétköznapjaikat, érzéseiket. Sőt, még beszélni sem kötelező, hanem az is gyógyít, ha egymás történeteit hallgatják, hiszen itt mindenki ugyanabban a cipőben jár, ennél fogva hasonló élmények érik őket. Nincsen tagfelvétel vagy hasonló formalitás, senkit se faggatnak ki, mindenkit várnak, akinek életét érinti egy családtagjának vagy barátjának alkoholbetegsége. Éppen ott jártamkor először érkezett egy hölgy, aki annyit mesélt el magáról, hogy nehezen birkózik meg társa ivási szokásaival.

Nagyon fontos, hogy egyetlen Al-Anon meetingen sem lehet minősítgetni vagy tanácsokat adni a másik társnak. Már mindannyian találkoztunk fogadatlan prókátorokkal, és elég egy félresiklott tanács, amelyből baj származhat. A gyűlés végén pedig – ahogy a filmekben már láthattuk – a résztvevők elmondják az úgynevezett „békesség imát”, majd, aki még akar, ottmarad beszélgetni a társaival.

A sorsközösségek, az önsegítő csoportok, így az Al-Anon egyik legnagyobb rejtélye valamilyen oknál fogva nagyon is működik. Bár nem történik más, mint hogy a lehető legőszintébb megnyilatkozások hangzanak el, ám ez és a hallgatásterápia azonnali és hosszú távú gyógyító hatást nyújt a megsebzett léleknek.

Aki kétségekkel küzd, hogy ott-e a helye az Al-Anonban, az keresse fel a honlapjukon ezt a kvízt: https://al-anon.hu/al-anon-kviz/, informálódjon a programról, vagy hívja Szilvit a 30 273 3347-es vagy a 20 440 1932-es telefonszámon, de végső soron azt ajánlom, hogy szánjon rá egy órát, és keresse fel őket hétfőnként a Lóverseny téren.

, , , ,