Nagy László, az Újpest olimpiai bajnok labdarúgója az 1978-as világbajnokságon mindhárom csoportmérkőzésen pályára lépett. Máig sajnálja, hogy az argentinok ellen elpuskázta gólhelyzetét. Néha még álmodik a kihagyott ziccerről.
Halálcsoport
„Rögös út vezetett Argentínába”
– fogalmazott Nagy László. A selejtezőcsoportban a szovjetek és a görögök néztek farkasszemet a magyarokkal, innen sikerült a továbblépés úgy, hogy sok év után végre legyőzték a „verhetetlennek” mondott szovjet válogatottat is. A vébére szóló repülőjegyet Bolívia legyűrésével kellett megszerezni.
– Itthon rúgtunk egy hatost (6-0), de a visszavágótól mégis óvtak bennünket, ugyanis La Pazban, 3600 méter magasan van a focipálya. Vinkovics Lajos, a válogatott gyúrója mondta is, hogy nagyon vigyázzunk, mert ritkább ott fent a levegő, ne vegyünk nagy lélegzetet, lassan szoktassuk magunkat a körülményekhez. Erre mi történt, kiléptünk a repülőből, az aranykezű masszőr felkiáltott, nincs itt semmi baj, minden oké, majd elájult. Persze hamar jobban lett, mi pedig három-kettőre nyertünk, utazhattunk a vébére.
Argentína előtt hosszú hetekig edzőtáborozott a csapat, Németországban és Angliában is pályára lépett. Nagy László szerint nem kellett volna…
– A németeknél műfüvön játszottunk, szegény Váradi Béla meg is sérült. Angliában pedig bedobtak bennünket az oroszlán elé, hiszen az angolok nem jutottak ki a világbajnokságra, ellenünk viszont felszántották a pályát, agyonvertek bennünket. (4-1)
A magyarok az úgynevezett halálcsoportba kerültek, hiszen az ellenfelek Argentína, Olaszország és Franciaország voltak. A házigazdák elleni mérkőzést soha nem felejti el Nagy László.
– Tudtuk, hogy a házigazdák ellen lejt majd a pálya, de arra senki sem gondolt, hogy ennyire. Törőcsiket végig rugdosták a meccsen, aztán egy ártatlan szabálytalansága után leküldték a pályáról, majd Nyilasi is követte őt az öltözőbe. Ezzel együtt, majdnem sikerült a „lehetetlen”.
A hetvenedik percben Martos Győző adta be a labdát, én pedig ajtó-ablak helyzetben mellé fejeltem. Borzasztó érzés még ma is.
A találkozó után, ahogy Nagy László elmondta, a mindig úriember, a választékos beszédéről híres szövetségi kapitány, Baróti Lajos – talán nem véletlenül – kocsisokat is megszégyenítő módon káromkodott, s már ott kint beadta lemondását.
– 1978 karácsonyára kaptam Lajos bácsitól egy üdvözlő lapot, amelyen csak ennyi állt: Ha az a fejes bemegy… Csak annyit válaszoltam rá: Akkor maga még a kapitány, én pedig válogatott vagyok!
Gergely Gábor