Hét célcsoport számára összesen csaknem hetven pályázatot hirdetett meg a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. Március 12-ig a nagycsaládosok kapnak lehetőséget, és hamarosan a fogyatékkal élők is pályázhatnak. Tematikus kirándulásokra már folyamatosan lehet jelentkezni.
– Jelenleg nagycsaládosok pályázhatnak kedvezményes nyaralásra, a gyerekek pedig kirándulásokon és tematikus táborokban vehetnek rész – hívja fel a figyelmet Hladony Sándor városfejlesztési tanácsnok, önkormányzati képviselő.
A pályázati felhívásból kiemeli, olyan három vagy több gyermeket nevelő családok pályázhatnak, akiknek az egy főre eső összjövedelme nem haladja meg a 105 ezer forintot. Hladony Sándor rámutat: azok is benyújthatják a pályázatot, akik jelenleg nem rendelkeznek munkaviszonnyal. Felnőtteknek ötezer, 3-14 év közötti gyerekenként pedig 2500 forint önrészt kell befizetni.
A nagycsaládos pályázatok mellett a gyerekeknek szóló tematikus táborokat, kirándulásokat is meghirdették. A tematikus táborokon csoportok vehetnek részt – emeli ki Hladony Sándor. Az Erzsébet-program honlapján többféle sport-, művészeti- és „egyéb” táborra is lehet jelentkezni. (Utóbbi kategória többek között jégkorcsolya-programot takar.)
Hladony Sándor felhívja a figyelmet: a meghirdetett lehetőségeket érdemes mielőbb kihasználni. Március 16-tól a fogyatékkal élők, például látássérültek is pályázhatnak kedvezményes üdülésre. Náluk az egy főre jutó összjövedelem magasabb, legfeljebb százötvenezer forint lehet. További részletek a www. erzsebetprogram.hu honlapon olvashatók.
Jó lehetőség Újpestnek
Amikor az önkormányzatnak volt rá lehetősége, idősek számára biztosított kedvezményes üdülési lehetőséget. Az Erzsébet-program gyerekek, családok, idősek számára egyaránt jó kezdeményezés – mondja Nagy István alpolgármester. Szerinte főleg Újpesten fontos, ahol a kilencvenes években több vállalati jóléti létesítményt bezártak vagy magánkézbe adtak, és zártkörűvé tették a használatát.
Nagy az érdeklődés
Az Erzsébet-program honlapján olvasható: a nagycsaládos pályázat iránt – akár csak az előző években – igen élénk az érdeklődés. A nyertesek országosan több mint negyven szálláshely közül választhatják majd ki pihenésük helyszínét. A szálláshelyek többsége színes, tartalmas családi programokat, sporteszközöket biztosít, a vendégek kirándulásokon vehetnek részt. Nagyobb eséllyel indul, aki tavaly és tavalyelőtt nem nyert el semmilyen támogatást a Nemzeti Üdülési Alaptványtól.
M. Orbán András