Négy év alatt több mint százmillióval károsították meg áldozatukat a zsarolók

  •  
  •  
  •  

Az újpesti rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit és két női társát, akik egy férfitől úgy csaltak ki közel egymillió forintot, hogy elhitették vele, hogy az egyik nő gyereket vár tőle.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitánysága rendelt el nyomozást zsarolás bűntettének és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt egy budapesti férfi és társai ellen. A férfi és két női társa a 64 éves sértett bizalmába férkőztek, a lakásába is beköltöztek, és tőle négy év alatt több mint százmillió forintot szereztek meg különféle módszerekkel. A bűncselekmény-sorozat elején főleg szóbeli fenyegetéssel zsarolták a férfit; később különféle sztorikkal csaltak ki tőle pénzt.

Legtöbbször állítólagos műtétekre, orvosi beavatkozásokra kértek készpénzt, de volt olyan is, hogy azt mondták, hogy a sértett ismerőse balesetet szenvedett és azonnal szüksége van segítségre.

Utolsó alkalommal, 2021. május 18-án, az egyik fővárosi kórház előtt azért adott át a sértett a két nőnek több százezer forintot, mert egy állítólagos terhességi komplikáció miatti sürgős orvosi kezelést ki kellett fizetni az „álorvosnak”.

A helyszínen nemcsak a sértett volt jelen, de az újpesti rendőrök is, akik a pénzátadást követően elfogták a 25 éves B. Alexandra fóti és 36 éves R. Brigitta nyírbátori lakosokat. Még aznap délután egy XV. kerületi családi házban a 34 éves N. Szabolcs budapesti lakost is elfogták. A rendőrség az eljárás során több mint 10 millió forint értékben foglalt le vagyontárgyakat és készpénzt vagyonvisszaszerzés keretében.

A nyomozók a férfit és két női társát gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

, ,