Nehéz helyzetet okoz a rezsicsökkentés visszavonása

, , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Az ország összes önkormányzatát, így kerületünket is érzékenyen érinti az a kormánydöntés, amely szerint a „villamosenergia és a földgáz egyetemes szolgáltatásra kizárólag a lakossági fogyasztók jogosultak”, vagyis a kis- és középvállalkozókat továbbá az önkormányzatokat egyszerűen kitolják a rezsicsökkentés védőernyője alól. Újpest polgármestere, Déri Tibor megszorító intézkedések helyett a büdzsé átcsoportosítását és további racionalizálását helyezte kilátásba.

„Csak a családoknak lesz elérhető a rezsicsökkentés, így az egyetemes szolgáltatásból, tehát a rezsivédelemből ki kell lépniük az önkormányzatoknak és ki kell lépniük a gazdálkodó szervezeteknek, például a kis- és középvállalkozásoknak is.”

Mindezt a gazdaságfejlesztési miniszter jelentette be június 5-én. Nagy Márton kifejtette, hogy a rezsivédelemből ki kell lépniük az önkormányzatoknak és a gazdálkodó szervezeteknek. A kormánydöntést követően arról kérdezte Déri Tibor polgármestert az Újpesti Napló, miként érinti a megszorítás az önkormányzatot.

Déri Tibor

– Hogyan tudja Újpest városa „felvenni a kesztyűt” azzal szemben, hogy az önkormányzatot is kivezetik a rezsicsökkentésből?

– Előzmény, hogy valamennyi önkormányzat számára lehetőség volt korábban, hogy az egyetemes szolgáltatókhoz csatlakozik. Ugyanis ezt megelőzően a rezsicsökkentett ár magasabb volt, mint a piaci ár, a piacról sokkal olcsóbban lehetett elektromos áramot és földgázt beszerezni, mint a lakosság számára felkínált úgymond rezsicsökkentett árút. Újpest korábban – több önkormányzattal társulva – közbeszereztette a villamosenergiát és a földgázt is, ezért a IV. kerület nem volt benne az egyetemes szolgáltatási körben, hiszen a piacról sokkal olcsóbban tudta az önkormányzat megvásárolni a villamosenergiát. Legutóbb 2021 nyarán írtuk ki a közbeszerzést villamosenergia és földgáz beszerzésére. Visszatekintve a tavalyi esztendőre, bár még nem robbant be az energiaár-bomba, de már akkor 25-30 százalékkal drágábban vásároltuk az energiát, mint korábban. Azonban az önkormányzat számított erre a trendre, és előrelátóbbak voltunk: inkább kifizettük az enyhén magasabb árat, mintha most mennénk ki a versenypiacra. Azonban mindez értelemszerűen csakis addig védi az önkormányzatot, amíg a közbeszerzés tart, és az újabb közbeszerzés lebonyolítását követően valószínűleg mi is a korábbi ár többszöröséért jutunk energiához. Kizárólag az Újpesti Vagyonkezelő Zrt.-t vizsgálva, 200 millió forintos pluszkiadást jelent ebben az évben az, hogy a piaci áron kénytelenek megvásárolni a villamosenergiát és a földgázt. Előző évben pedig 250 millió forintos rezsi áremelkedéssel kellett számolnia az önkormányzatnak. Kérdés, hogy az újbóli közbeszerzési eljárás során milyen ajánlatot kap az önkormányzat, egyelőre kalkulálni se lehet azzal, hogy melyik energiakereskedő miként drágítja meg az energiaárait. Megjegyzem, a tavalyi 20-25 százalékos emelés is 250 millió forintot jelentett az önkormányzat számára, akkor bele lehet gondolni, hogy mekkora pluszteherrel számolhatunk a legközelebbi szerződéskötéskor a közbeszerzés nyertesével.

Déri Tibor

– Melyik szegmenseket érintheti a rezsiemelkedés?

– Továbbfűzve a gondolatot, az önkormányzat számos olyan ingatlannal rendelkezik, amiket a lakosság vesz igénybe, ugyanakkor az önkormányzat az egyetemes szolgáltatás díjával fizeti az energiát, legyen az villamosenergia vagy földgáz. 2021-ben az áram ára ötszörösére, a villamosenergia ára négyszeresére emelkedett, ami brutális összeg. Ezen összegeket kénytelen például a vagyonkezelő áthárítani a bérlemények bérbevevőire. Félő, hogy mindez nemcsak Újpesten, hanem országszerte is azt eredményezheti, hogy számos kis- és középvállalkozó húzza le a rolót, vagy úgy dönt, hogy az üzlet működtetése helyett jobban megéri online áruházat létesíteni, és a drága energiaárak miatt nem bérlik tovább az üzlethelyiséget. Tehát, az önkormányzatok mellett a kis- és középvállalkozókat sújtja majd a legjobban a rezsicsökkentés kivezetése, hiszen a kkv-k eddig nem a piacról szerezték be az energiát, hanem az önkormányzatok révén rezsicsökkentett áron működhettek. Mondok egy egyszerű példát a saját hétköznapjaimból! Ugyanahhoz az újpesti céghez viszem kéthavonta egyszer teljesen kitakaríttatni az autóm. Májusban a tisztítás díja már nyolcezer forinttal többe került. Amikor rákérdeztem a drágulás okára, a vállalkozó elmondta, hogy a bérbeadó immár tízszeres áron számlázta ki a villamos energiát. Visszatérve az önkormányzathoz, a drasztikus rezsiár-növekedésnek bizony komoly költségvetési vonzatai vannak, hiszen meg kell találnunk a forrásokat arra, hogy változatlanul működtessük az óvodáinkat, az idősotthonainkat, a betegellátó intézményeinket, és árammal lássuk el az önkormányzat bérleményeit.

– A rezsiáremelés miként jelenik majd meg a közétkeztetésben?

– Éppen a legutolsó képviselő-testületi ülésen Bedő Kata alpolgármester terjesztette elő, hogy a közétkeztetést biztosító cég jelzése alapján 15 százalékkal emelkedik a közétkeztetés ára. Természetesen ezt a drágulást átvállalja magára az önkormányzat, kénytelenek vagyunk kigazdálkodni a különbséget, hiszen nem terhelhetjük rá a megrendelőkre.

– Készített-e már egyfajta válságtervet a városvezetés, kivédendő a drasztikusan növekvő energiaárakat?

– Már említettem, hogy a szerződés lejárta és az újratendereztetést követően számíthatunk a legnagyobb gondokra. Ekkor bele kell majd vonni azokat az egységeket is a tenderbe, amelyek jelenleg még valamilyen oknál fogva egyetemes szolgáltatásból vásárolják a földgázt és a villamos energiát. Terveink szerint több önkormányzattal közösen tendereztetjük majd meg az energiabeszerzést, mert minél többen vagyunk, reményeink szerint annál kedvezőbb árat lehet kialkudni. Ugyanakkor megszorítások helyett az önkormányzat a pénz átcsoportosítását és más, alternatív költségvetési eljárásokat foganatosít majd.

Déri Tibor

– A hivatalos álláspont szerint a rezsicsökkentés elvonásából nem érezhet semmit az állampolgár. Mennyire biztosítható mindez?

– Lássuk a tényeket! Hétszáz forintra emelkedett a kenyér ára a hozzánk legközelebbi pékségben, ugyanis megdrágult a rezsije a pékeknek. Naponta élik át a családok azt a döbbenetet, hogy öt-hatezer forintot hagynak úgy ott a kasszánál, hogy lényegében nem vesznek semmit. Szeptemberre gyűrűzik be a drágulás, de már a mostani adatok szerint kétszámjegyű lett Magyarországon az infláció. Hiába állítják azt, hogy nem terhelik a családokat, ha július elsejétől a vállalkozók a piaci áron veszik az energiát, akkor kénytelenek lesznek a polgárokra terhelni az áremelkedést.