Nem adják el a víztorony melletti telket

, , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Minden alapot nélkülöző pletykák láttak napvilágot arról, hogy eladják az újpesti víztorony mellett található 4800 négyzetméteres, önkormányzati tulajdonban lévő telket. A jelenlegi közparkot azonban csak a híresztelők fantáziájában verik dobra.

Az állítás terjesztői már bevásárlóközpontot, illetve több száz lakásos épületeket képzeltek a Szigeti-lakótelep egyetlen egybefüggő és utolsó érintetlen zöldterületére. Az értékesítési szándékkal pedig burkoltan a IV. kerületi önkormányzatot gyanúsították.

Ezzel szemben a 10-es számú választókörzet önkormányzati képviselője, a Jobbik újpesti alelnöke, Szabó Balázs az Újpest Médiának határozottan cáfolta, hogy bárkinek is ilyen tervei lennének.

A képviselő először is tisztázta, hogy a terület a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) tulajdonában áll, nem az újpesti önkormányzaté.

„Ez az egyetlen köztulajdonban lévő zöldterület a környéken, ahol a lakótelepen élő több mint 6000 ember szabadidős tevékenységet végezhet. Nyilvánvalóan elfogadhatatlan, hogy beépítsék és a telken emeletes ház vagy irodaház épüljön”

– jelentette ki Szabó, hozzátéve, hogy 2020. szeptember 22-én a BFVK valóban eladásra hirdette meg a telket a honlapján, ám ebből az  ő közbenjárására végül semmi sem lett:

„Az ügyben tiltakozó levelet írtam a BFVK-nak és szeptember 24-én mind a Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság, mind a képviselő-testület ülésén tiltakoztam a telek esetleges értékesítése vagy beépítése ellen.”

A képviselő számára Újpest főépítésze, Mártonffy István megerősítette, hogy a telek több szempontból sem lenne ideális ingatlan-befektetői célpont. Az okok a következők:

  • a hatályos építésügyi besorolás alapján a telek legfeljebb 10 százalékban építhető be, 80 százalékban zöldterületnek kell maradnia;
  • a telek egy része a leendő metró nyomvonalán fekszik, ahová semmiképp sem építhető kőépület.

Déri Tibor polgármester és Szabó Balázs a kérdéses területen

Szabó Balázs a BFVK-val is egyeztetett az ügyben, és elérte, hogy

a fővárosi vagyonkezelő elálljon az értékesítési szándékától.

Annak, hogy a rosszindulatú szóbeszéd szárnyra kapott, Szabó szerint az az oka, hogy a BFVK nem vette le a telekkel kapcsolatos hirdetését a weboldalról.

„A hirdetést végül ma eltávolították. A vagyonkezelő mai tájékoztatása szerint az ingatlanra az elmúlt hónapokban nem érkezett ajánlat, a telekre vonatkozóan értékbecslés sem készült, így jelen állás szerint a telek nem eladó”

– nyomatékosította portálunknak a képviselő.

Szabó Balász azt is elárulta:

„Javasoltam a BFVK-nak, hogy a terület eladása helyett annak közpark funkcióját fejlesszék a jövőben, hiszen a terület ideális helyszíne lehetne további szabadidős tevékenységeknek.”

A képviselő szerint mindenki örülne, ha a területen bővülnének a rekreációs lehetőségek, esetleg nyílna ott egy kávézó vagy egy fagyizó.