, , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Hiányolják az OGYÉI dokumentumait, és ezt a szervezettel is közölték.

Nyílt levélben „határolódik el” az orosz és kínai vakcinától a Magyar Orvosi Kamara. A szervezet az OGYÉI-nek elküldött, honlapján is közzétett levélben úgy fogalmaz: mivel az OGYÉI honlapján semmilyen dokumentáció nincs a Szputnyik V, illetve a Sinopharm készítményéről, nem tudják azt jó szívvel ajánlani.

A levél teljes szövege a következő:

Tisztelt Főigazgató Úr!

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége a médiából értesült arról, hogy az OGYÉI a 19/2021. (I.28.) Korm. rendelettel módosított 488/2020. (XI.11.) Korm. rendelet alapján engedélyezte a Szputnyik-V és kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájának forgalomba hozatalát. Ezen vakcinák alkalmazásával kapcsolatban semmilyen dokumentumot nem találunk az OGYÉI honlapján.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége kéri a Tisztelt Főigazgató Urat, hogy az OGYÉI honlapján hozza nyilvánosságra a Szputnyik-V és kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájának engedélyezésével kapcsolatos dokumentumokat, különös tekintettel az alkalmazási előiratra.

Ennek hiányában a Magyar Orvosi Kamara elnöksége nem tudja tiszta lelkiismerettel ajánlani a kollégáinak a készítmények alkalmazását, mert az alkalmazási előirat az alapfeltétele a készítmény betegbiztonságot garantáló alkalmazásának, és ez alapozza meg az orvos jogi és etikai biztonságát.

Az orosz vakcinák megvásárlását nemrég Szijjártó Péter külügyminiszter jelentette be Moszkvában, tegnap pedig mind az operatív törzs, mind a külügyminiszter is bejelentették, hogy az első adag orosz oltóanyag már meg is érkezett hazánkba.