Nincs megállás: folyamatosan drágulnak a gyümölcsök

  •  
  •  
  •  

Miközben az élelmiszerárak éves szinten átlagosan 7,9 százalékkal nőttek, ezen belül a friss gyümölcsöké 46 százalékkal drágult – számolt be a Népszava.

Mint írják, elsősorban a nyomorban élők, a szegények, a kisnyugdíjasok számára elérhetetlen

a kilónként 880 forintos körte, a 600-800 forintos alma, vagy a hasonló árban lévő őszibarack.

A csemegeszőlőt is többnyire 500 forint körüli áron kínálják, a banánt viszont akciósan már 300-ért is lehet venni.

A cikk szerint míg a nyugat-európai fogyasztói kosarakban átlagosan 20 százalék alatt szerepelnek az élelmiszerek, addig ez a magyaroknál jóval 20 százalék fölött van, de a legszegényebbeknél a 30 százalékot is meghaladhatja.

A termelők a lap szerint azt állítják, nem ők felelősek a drágulásért, még ha nőttek is az átvételi árak. A kereskedők szintén másban látják a probléma okát: szerintük ők is magas áron kapják a felvásárlóktól az árut. Az viszont már egészen biztosan közrejátszott, hogy idén kedvezőtlen volt az időjárás, így a terméshozam elmaradt a megszokottól.

A Népszavának Vári Attila, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) szaktanácsadója arról beszélt, ha a korszerű ültetvények lennének többségben, akkor a szeszélyes időjárás sem okozott volna ekkora problémát. Ugyanis többen fejlesztették volna az ültetvényeiket, ha a vidékfejlesztési programok korszerűsítési pályázatai nem lettek volna túlságosan bürokratikusak. Ráadásul sokak számára teljesíthetetlenek az olyan pályázati feltételek is, mint például a kötelezően előírt jégháló, ami hektáronként elérheti az akár 10 millió forintos költséget is.

, , , , , , ,