•  
  •  
  •  

Pillanatok alatt kinőtte magát a NősziRom, amely ötödik alkalommal jelentkezett a Rácz Gyöngyi Közösségi Központban, szeptember 24-én. Telt ház fo­gadta az újpesti roma kisebbségi önkormányzat vendégét, aki ezúttal Horváth M. Judit fotóművész volt.

Ezúttal is teltház köszöntötte az újpesti cigány önkormányzat népszerű rendezvényét, amely – ahogyan az a sajtóban is megjelent – teadélutánból vált az ország első, női, roma talkshow-jává.

A beszélgetős műsor a felzárkóztatást segítő újpesti VEKOP program részeként jött létre. Szántó Marietta, a NősziRom egyik szervezője az Újpest Médiának elmondta, hogy minden alkalommal olyan nőt hívnak meg, aki korábban sikeres karriert futott be.

Horváth M. Judit

„Szeretnénk közösen emlékezni arra, hogy milyen sok mindent tett meg a közösségért.”

A fotóművésszel a házigazda Daróczi Judit beszélgetett, Györgyi Anna Jászai Mari-díjas színésznő köszöntötte, továbbá Horváth M. Judit barátai is érkeztek, akik köszöntötték a születésnapos művésznőt. Eközben a háttérben kivetítették a fotóművész képeit, és két beszélgetés között Lakatos Vilmos és zenekara játszott.

Horváth M. Judit

Horváth M. Judit asszimilálódott roma családban született, sokáig gyermekápolónőként dolgozott. Férje, Stalter György fotóművész nyomdokaiban kezdett el fényképezni, az ő hatására tudatosodott benne származásának fontossága.

Férjével együtt lényegében végigfotózták Magyarország legmeghatározóbb cigánytelepeit és a pesti gettósodó kerületekben élő romák életét. A szeptember 24-én megtartott NősziRom találkozónak szintén a romák ábrázolása volt a témája.

, , , , , , ,